A téli olimpiáért zabál a szűz gátfutónő

2013.10.03. 15:17

Az amerikai Lolo Jones gátfutóként már volt olimpikon, de egy éve arra készül, hogy bobosként a téli olimpián is indulhasson. A sebessége megvan a bob betolásához, de hogy igazán lendületet tudjon adni a közel kétszázkilós eszköznek, ahhoz híznia és erősödnie kell. Napi 9000 kalóriát vesz magához, 10 kilót már fel is szedett.

Jones London után döntött úgy, hogy bobozni kezd. A tavalyi szezonban már versenyzett is, de akkor még szinte kinevették, túl vékonynak találták az 55 kiló körüli atlétát ahhoz, hogy a kettes bob fékezőembere legyen.

Jones nem adta fel, hízókúrába és erősítésbe kezdett, ma már 70 kiló felett van. Hogy hízzon, napi kilencezer kalóriát visz be, ez legalább a háromszorosa az átlagosnak. Naponta két 1365 kalóriát tartalmazó proteinturmixot fogyaszt, majd baconos dupla sajtburgerekkel is tömi magát. Az ideális tömege a bobhoz körülbelül 77 kiló lenne, de atlétaedzője szerint ha ezt eléri, aligha tud majd visszatérni a gátfutáshoz, pedig Jones úgy tervezi, a riói nyári olimpián is ott lesz.

A hízással azonban még a téli olimpia sem garantált számára, a négyes bobban jelenleg csak a negyedik számú tolónak számít. Szocsi után azonban már egy másik téli sportban is kipróbálhatja magát, a szkeletonban (szánkó, amin hason fekszenek) még a nagy tömeg sem elvárás, atlétikában jó versenysúlyával is sikeres lehet.