Árpád
3 °C
12 °C

Hárommilliárd forintot kap 2020-ig a magyar korcsolyasport

2013.11.20. 12:27

Hárommilliárd forintos támogatást kap az államtól 2020-ig a magyar korcsolyasport, amely az idén 200 millió forinthoz jut. Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) szerdai sajtótájékoztatóján a bejelentés mellett azt is hangsúlyozta, hogy a sportágban dolgozó edzők közül három került be a kiemelten támogatottak közé, a versenyzők közül pedig négyen kaptak Magyar Sportcsillagok-ösztöndíjat. Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke a szövetség átalakított szervezeti felépítéséről, illetve a létesítményfejlesztési koncepcióról beszélt, Bálint Csaba sportigazgató pedig a "Gyere korizni!" elnevezésű utánpótlás-program részleteit ismertette.