A francia elnök sem megy el a téli olimpiára

2013.12.15. 19:36

Sem a francia elnök, sem más magas rangú francia állami tisztségviselő nem megy el Oroszországba a 2014-es téli olimpiára - mondta Laurent Fabius francia külügyminiszter egy rádióadásban.
 

  

Fabius nem indokolt, de Franciaországban eleve kifogásolták, hogy Oroszország rendezheti meg a játékokat, írja az MTI. A bírálók szerint Oroszországban nem érvényesülnek maradéktalanul az emberi jogok, és nyáron törvényben tiltották be a homoszexualitás propagandáját, ami megkülönböztetést jelent a melegekkel és leszbikusokkal szemben.
 

"Nincs tervbe véve a részvétel" - közölte Fabius a Europe 1 rádióban a köztársasági elnökre és magára utalva. "Nincs tervbe véve, hogy magas rangú francia illetékesek ott legyenek" - tette hozzá.
A francia elnök már a második államfő, aki mellőzi a jövő évi téli olimpiát. Egy hete Joachim Gauck német elnök hivatala is azzal állt elő, hogy Gauck nem megy Szocsiba. Hivatala nem cáfolta, hogy a szövetségi elnök főleg a sajtószabadság elégtelen állapota, az emberi jogi helyzet és az ellenzék hatósági zaklatása miatt marad távol az eseménytől.
Angela Merkel német kancellár szerint viszont Gauck államfő hibát követett el azzal, hogy úgy döntött, nem megy el az olimpiára, és hagyta, hogy elhatározását az orosz vezetés politikája elleni tiltakozásként értelmezzék - írták vasárnap német lapok.
A Der Spiegel szerint Merkel és Gauck egyformán ítéli meg Vlagyimir Putyin tevékenységét, mindketten úgy gondolják, az orosz elnök nem alkalmas arra, hogy modernizálja országát és visszakormányozza a demokrácia útjára. Merkel azonban folytatni akarja a párbeszédet, mert úgy látja, hogy a nemzetközi politikában a szíriai polgárháborútól az iráni atomprogramig egy sor ügyet csak Moszkva közreműködésével lehet kezelni.
Gauck viszonya Oroszországhoz viszont "bonyolultabb és több benne az érzelem", az egykori keletnémet polgárjogi harcos számos alkalommal nyilvánosan bírálta az orosz jogállamiság hiányosságait és a kormánnyal szemben kritikus sajtó működésének akadályozását.