120-szal megyek, életveszélyben vagyok, bíznom kell az edzőmben

Miklós Edit a 17. lett a kétfutamos zauchenseei lesiklóvilágkupán. A szezonban biztosan hozza a top 30-as eredményeket, ez volt a negyedik, ami legalább akkora siker, mintha a teniszvilágranglistán a legjobb harmincban lenne.

Magyarországon egyelőre nem mindenki érzékeli, mekkora bravúrról van szó. A helyszínen beszélgettünk vele.

A világkupában idén két 22. helyet, egy 17.-et és egy 9.-et szerzett Miklós Edit, utóbbit Val d'Isere-ben. Utóbbiról úgy tartja, hogy nem igazán értékelték itthon.

„Bevallom, nagyobb médianyilvánosságot vártam, úgy jött le nekem, mintha valami sínemzet lennénk, ahol ez nem kiugró eredmény. Lehet, hogy ebben én is hibás vagyok kicsit, mert mindig azt hangoztatom, hogy a pódiumról beszélek, de ez az igazi célunk."

Az alpesi síben rengeteg pénz van, de természetesen össze sem hasonlítható Miklós költségvetése azzal, mennyit fordítanak a Zauchenseeben is nyerő Lindsey Vonnra, akinek csak egy új-zélandi edzőtáborozása 500 ezer euróba kerül.

„Javultak a lehetőségeink, de még mindig sufnituning az, amit Edittel csinálunk. Ez tragédia, mert véleményem szerint világklasszis versenyzőről beszélünk, fizikumban, technikában ott van a legjobbak között" – mondta Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség elnöke.

Míg Vonn mellett óriási csapat dolgozik, addig Miklós Editnek csak pár segítője van. A versenyekre csak szervizembere és fizioterapeutája utazik vele rendszeresen. Most derült ki, hogy a nyáron mellé szerződtetett sztáredző, Walter Hubmann már nem dolgozik vele.

 „Nem mondanám, hogy nehéz a természetem, egyszerűen céltudatos vagyok, ami sokakat el tud bizonytalanítani, vagy felmérgesítem ezzel őket. Walter jó szakember, de nem passzoltunk, nem volt meg köztünk a kémia,

a pályán 120-szal megyek, az életemet is kockáztatom, így nem bízhatom magam egy olyan emberre, akiben nem bízok. Nekem nem egy edző kell, hanem Az Edző.

A korábbi edzőm, Dietmar Thöni ilyen volt, a kútba ugrottam volna, ha azt kéri, voltak nézeteltéréseink, de mindig fel tudtam nézni rá" – mondta Miklós Edit.

A síző nem bánja, hogy nincs körülötte óriási csapat, a néhány ember jobban tud egymásra figyelni és egymást inspirálják. „Jóban vagyok a mezőny sok tagjával, a rajtban is beszélgetünk egymással, de azért barátságról nincs szó. El is leshetnénk tőlük dolgokat, de azt vallom, ne azt tanuljuk meg, amit ők tudnak, hanem találjunk ki olyat, amiben én jobb tudok lenni náluk."

A versenyszezonban hónapokig összezárva élnek a csapat tagjai, kicsit olyan a kapcsolatuk, mint egy rossz házasság. A szakmaiság nem elég, emberileg is passzolniuk kell. A sok utazás és versenyzés, a családtól való távollét sok konfliktust a felszínre hozhat, amit el kell viselni.

"Általában vannak olyan versenyek, amikor túlstresszelem magam, de ez sok mindentől függ, például attól is, hogy hat magyar újságíró eljön-e a kedvemért a versenyre. Azzal is nyomás alá tudom helyezni magam, hogy sok pénzt fektettek belém, jó eredményt kell elérnem, de ez inkább csak motivál."

A síző sportpszichológussal is dolgozik együtt, ha Budapesten van, akkor Vura Mártával konzultál.

„A sízéssel sok élményt szerzek, amit otthon ülve nem kaphatok meg. A sok távolléthez már hozzászoktam, de aki élsportolónak megy, annak ezt tudnia kell kezelni, nekem is vannak rossz napjaim, de ha nagyon elkenődöm, megiszom egy pálinkát" – mondta Miklós.