Adalbert
6 °C
22 °C

A férfiak egyéniben minden távon továbbjutottak a rövidpályás gyorskorcsolya-Eb-n

2016.01.22. 15:13

A három magyar férfi induló mindhárom távon továbbjutott a pénteki selejtezőkből a rövidpályás gyorskorcsolyázók Szocsiban zajló Európa-bajnokságán.

  

A nemzetközi szövetség (ISU) honlapja szerint szombaton Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is a negyeddöntőben, valamint az elődöntőben folytathatja szereplését 500 és 1000, valamint 1500 méteren.
    A nőknél két junior korú versenyzőt indított a magyar szövetség, közülük Jászapáti Petra 500 és 1000 méteren bejutott a negyeddöntőbe, Bácskai Sára Luca pedig az 1500 méter elődöntőjében áll rajthoz szombaton.
    Pénteken délután még a váltók selejtezőjében is érdekeltek a magyarok, az aranyéremre is esélyes, világkupa-győztes férfi csapat a törökökkel, a lengyelekkel és a britekkel, míg a tavaly Eb-bronzérmes női együttes a bolgárokkal és az oroszokkal küzd meg az elődöntőbe jutásért.
    Egyéniben szombaton 500-on és 1500-on osztanak érmeket, illetve a váltók versenyeznek a döntőbe kerülésért. Vasárnap az 1000 méterrel, valamint a férfi és női egyéni szuperdöntőkkel folytatódik a program. Utóbbi számban a három egyéni távban elért eredmények összesítése alapján mindkét nemnél az első nyolc korcsolyázó vehet részt. A kontinensviadal a női és a férfi váltók fináléival zárul.
    Az M4 Sport szombaton és vasárnap is élőben közvetít az oroszországi Eb-ről. (MTI)

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!