Olga, Liliána
19 °C
30 °C

A sarkát taposták, de nem vette észre magát

2016.01.25. 11:21

Az antholzi biatlon-világkupa férfi váltója szoros versenyt hozott, az oroszok egy másodperccel előzték meg a második németeket, akik egy lekörözött japán versenyzőt okolnak a vereségért. 

Befolyásolta a japán a végkimenetelt?

  • 296
    Nem
  • 187
    Igen

Az utolsó lövészetet egyszerre fejezte be Anton Sipulin és Simon Schempp, nagy hajrára lehetett számítani, de ez végül elmaradt. A céltól úgy háromszáz méterre még egymás mellett haladt a két versenyző. Ekkor érték utol a körhátrányban lévő japán Nakadzsiama Jukit. A lekörözött versenyző nem volt előzékeny, nem lépett ki a sávjából, így a mögött érkező Schemppnek ki kellett hagynia egy ütemet.

A német ezután már csak Sipulin hátát nézte, a hajrában sem tudott mellé lépni. „Akadályozott, és egy kicsit le kellett állnom. Sipulin erős, és egyáltalán nem biztos, hogy megvertem volna, de nagy kár, hogy nem kaptam még tisztességes esélyt sem arra, hogy harcoljak a győzelemért" – méltatlankodott Schempp a verseny után.

A német csapat szerint a japánnak már a közönség morajából fel kellett volna mérnie, hogy útban van, és középről ki kellett volna mennie a szélre. Szerintük egy versenybíró is rábírhatta volna erre.

Sipulin szerint nem befolyásolta a japán a verseny végkimenetelét, mert ő kontrollálta a versenyt.