Sífutó lesz a riói olimpia szexista ikonja

2016.12.06. 10:53 Módosítva: 2016.12.06. 10:57

Önök közül sokan emlékeznek még tongai tékvondós bevonulására a riói olimpia megnyitóján, ami mindent vitt. Pita Taufatofua tradicionális öltözetben, félmeztelenül, beolajozott felsőtesttel grimaszolt a kamerának. Volt, aki szerint szexizmus volt, ahogy a média őt fogadta, de őt ez láthatóan nem érdekelte, és remekül érezte magát.

Most pedig egy másik sportágban akar maradandót alkotni, feltett szándéka, hogy sífutóként képviseli hazáját a 2018-as pjöngcsangi téli olimpián, írta a Guardian

A 33 éves sportoló kijelentette, egész életében az olimpiai szereplés volt az álma, ami 2016-ban megvalósult, de tovább akar álmodni, és az újabb cél a 2018-as részvétel lenne. 

Ez már egy igazi nagy kaland lenne, hiszen a csendes-óceániai sziget sok mindenről ismert, de legkevésbé a téli sportokról. A rögbi mindhárom válfajában már komoly sikereket értek el, Taufatofua ennek ellenére ragaszkodik a terveihez. Ehhez persze a világkupa sorozatban kell megfelelő teljesítményt nyújtania, hogy kvótát szerezzen. 

Ezzel együtt is az első helyről már lecsúszott, mivel Bruno Banani Tonga első téli olimpiai résztvevője. Az ő sztorija is érdekes. Az eredetileg Fuahea Semi névre keresztelt sportoló 2012-ben került a címlapokra azzal, hogy Németországban szerepelt és ott próbálta szánkózás alapjait elsajátítani, ami annyira sikerült neki, hogy olimpiai kvótát kapott. Hálája jeléül felvette az ottani egyik szponzor, a női fehérneműket gyártó Bruno Banani nevét, és ezzel írt történelmet.

Pita Taufatofua mindenesetre az ausztráliai Brisbane-be utazik, ahol megkezdi majd felkészülését az olimpiára. Hazája sí szövetségét két éve alapították és már a nemzetközi szövetség is felvette soraiba. 2015-ben Makeleta Stephan volt az első tongai sportoló, aki részt vett a északisí-világbajnokságon.