Megvan az első érem a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n

K EPA20180113036
2018.01.13. 15:15

Bácskai Sára Luca bronzérmes lett 1500 méteren a drezdai EnergieVerbund Arenában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A magyar versenyző a középmezőnyben helyezkedett, majd a táv kétharmadánál fokozódott a tempó, amikor is a harmadik helyen volt. Ezt a pozíciót próbálta minden erejével védeni, amit sokáig sikerrel is tett, mígnem néhány körrel a vége előtt többen is megelőzték, ráadásul ritmust vesztett, így a hajrára visszaesett az utolsó, hatodik helyre. Közben viszont előtte ketten kicsúsztak, azaz végül negyedikként haladt át a célvonalon. A futam után aztán a holland Suzanne Schultingot kizárta a zsűri, így Bácskai eggyel még előrébb lépett.

A 19 éves magyar versenyző pályafutása első egyéni érmének örülhetett. Korábban a váltóval volt Eb-ezüst- és -bronzérmes, valamint világbajnoki második.

A kisdöntő, amelyben Jászapáti Petra volt érdekelt, kevés akciót hozott. A magyar korcsolyázó nem volt igazán aktív, a hatfős futam ötödik helyén ért célba, így összességében 11. lett. Az elődöntőben kiesett Kónya Zsófia 16.-ként zárt.

A férfiak B döntőjében Krueger Cole sokáig harcolt az első helyért belga riválisával, körökön át a külső íven korcsolyázott, de nem sikerült élre állnia. A végén ez visszaütött, mert láthatóan elfáradt, így végül szintén ötödikként ért célba, és összesítésben 11. lett. Az elődöntőben búcsúzott két magyar közül Burján Csaba a 20., Knoch Viktor a 21. helyen végzett.

 Mind a négy magyar versenyző - Knoch Viktor, Burján Csaba, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia - a negyeddöntőben búcsúzott.  A két női versenyző azonos futamban szerepelt, de a nem túl előnyös harmadik és negyedik pozícióból rajtolhattak az ötfős negyeddöntőben. A startot követően ez nem is változott, ráadásul az 1500 méteren aranyérmes olasz Martina Valcepina és mögötte a holland Lara van Ruijven olyan tempót diktált, hogy a két magyarnak esélye se volt még előzési kísérletre sem, így egyikük sem jutott tovább.

Az orosz Viktor An és Burján Csaba bukása a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság férfi 1500 méterének elõdöntőjében 2018. január 13-án.
Az orosz Viktor An és Burján Csaba bukása a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság férfi 1500 méterének elõdöntőjében 2018. január 13-án.
Fotó: Filip Singer / MTI / EPA

A férfiaknál annyival jobb volt a helyzet, hogy Knoch és Burján szintén azonos futamban indult, de előbbi a kettes pozícióból rajtolt. A negyedik olimpiájára készülő rangidős magyar meg is tartotta a helyét a startnál, ugyanakkor Burján elbotlott és elesett, így ötödik lett. Knoch viszont az utolsó körig tartotta elődöntőt érő helyét, akkor viszont előbb az 1500 méteren bronzérmes izraeli Vladislav Bykanov, majd az utolsó kanyarban az olasz Yuri Comfortola száguldott el mellette, így mindkét magyar búcsúzott.

A szombati program az 500 méter küzdelmeivel folytatódik, majd a váltók elődöntőire kerül sor, vasárnap pedig az 1000 méter és a váltók versenyével zárul az Eb. (MTI)

Eredmények:

férfi 1500 m:

1. Sjinkie Knegt (holland) 2:14.886 perc

2. Szemjon Jelisztratov (orosz) 2:14.942

3. Vladislav Bykanov (izraeli) 2:15.432

...11. Krueger Cole

...20. Burján Csaba

21. Knoch Viktor

női 1500 m:

1. Martina Valcepina (olasz) 2:36.889 perc

2. Yara van Kerkhof (holland) 2:37.373

3. Bácskai Sára Luca 2:38.689

...11. Jászapáti Petra

...16. Kónya Zsófia

Nyitókép: Bácskai Sára Luca (balra) és az olasz Arianna Fontana a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság női 1500 méterének döntőjében 2018. január 13-án. (MTI/EPA/Filip Singer)