Érdekel a sport? Szereted a sikersztorikat?
Most 184 olimpiai arany történetét olvashatod el féláron!
Kicsinálja magát a téli olimpia
További Téli sport cikkek
- Az amerikaiak klasszisa újabb világkupa-versenyt nyert, tovább írja a történelmet
- Nyelvórára küldik a honosított sportolókat, hogy magyarul is tudjanak nyilatkozni
- Aranyérmet nyert Somodi Maja a junior rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon
- Elnyerték a világ szívét a történelmet író nigériai curlingesek, akik életükben csak kétszer láttak jeget
- Súlyos sérülés miatt véget érhetett az olimpiai bajnok klasszis szezonja
Hiába bejáratott brand az olimpia, egyre nehezebb olyan városokat találni, amelyek meg akarnák rendezni a játékokat. A legtöbb pályázat már azelőtt elbukik, hogy eljutna a versenyig. A 2026-os téli olimpiára is csak két pályázó maradt a visszalépések után, de Stockholmban és Milánóban sincs egységes támogatás a kandidálás mellett.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hiába hirdetett papíron átláthatóbb és egyszerűbb pályázási procedúrát, nem lett igazán vonzó az olimpiarendezés, lassan lasszóval kell fogni a jelentkezőket a nyári és téli olimpiára is.
A 2024-es és 2028-as nyári olimpia rendezőjét afféle előremenekülésként is, a megszokott eljárástól eltérve, egyszerre választotta meg a NOB, mindkét versenyben maradt jelölt, Párizs és Los Angeles is kapott egy-egy olimpiát. A NOB ezzel az alkuval időt is nyert, hogy átgondolja, mit is kéne jelentenie és adnia a 21. században az olimpiának.
A következő téli, a 2022-es olimpia házigazdáját is elég nehezen találták meg. Csak két város maradt állva a szavazásig, a kazah Almati és a kínai Peking. A többi jelentkező (München, St. Moritz, Oslo, Stockholm, Krakkó) egymás után visszalépett, és elég egyértelmű következtetést lehetett akkor levonni: a demokráciákban az emberek elutasították az olimpiarendezést, leginkább környezeti és gazdasági okokból buktatták el népszavazások a pályázatokat.
Kudarcnak tűnt, hogy csak ketten maradtak a végére, de ennek ellenére a következő ciklusban erősebb verseny ígérkezett, a nyugati félteke is újra aktivizálta magát. Sion (Svájc), Graz (Ausztria), Calgary (Kanada), Stockholm (Svédország), Milánó–Cortina d'Ampezzo (Olaszország) is jelentkezett, míg az ázsiai részről Erzurum (Törökország), illetve Szapporó (Japán) szállt be.
Aztán ez a hétfős mezőny szűk félév alatt kétfősre olvadt, pedig a NOB még egyszerűbb pályázást és 925 millió dolláros támogatást is beígért.
Először Sion dobta be a törölközőt, a Valois kantonban tartott népszavazáson a polgárok 54 százaléka szavazott az olimpia ellen júniusban. Legnagyobb ellenérvként a kanton által a rendezésre szánt 100 millió svájci frank merült fel, hiába szállt volna be még egymilliárd frankkal az állam is, az adófizetők nem akartak az olimpiára költeni. Sionnak persze volt gyakorlata az olimpia leszavazásában, az 1968-as, az 1976-os, a 2002-es és a 2006-os referendum is elbukott korábban.
Ausztriában még érdekesebb helyzet alakult ki. Először Innsbruck és Tirol gondolkodott a pályázáson, de egy népszavazás után be sem szálltak a kandidálási folyamatba. Egyébként Innsbruck jelentkezésénél az a hír is gyorsan elterjedt, hogy néhány versenyszámot Magyarország venne át. Innsbruck kiszállása után jelentkezett Graz az alpesisíversenyekben igen rutinos Schladminggal. Nem is tűnt rossz ötletnek, hogy az Ausztria-szerte megtalálható létesítményekkel pályáznak (síugró sánc, biatlon- és sífutópálya, jégcsarnokok is vannak), így Graz inkább csak névleges, mint valós házigazda lett volna. Graz Austria 2026 néven indított pályázatot, csak éppen Ausztria nem volt mögötte, a város polgármestere előzetesen sem a tartományi sem a szövetségi kormánnyal nem egyeztetett. Az állam pedig nem igazán akart pénzt rakni az olimpiába. A kommunista párt népszavazást akart, de arra már nem volt szükség, az Osztrák Olimpiai Bizottság júliusban bejelentette, hogy kormányzati támogatás híján visszalépnek. Graz polgármestere, Siegfried Nagl akkor azt mondta, hogy politikai kérdést csináltak az ügyből, mert a megvalósíthatósági tanulmányok arról szóltak, hogy nincs pénzügyi kockázata a rendezésnek.
Az 1972-ben már olimpiát rendező Szapporo elég költségtakarékos tervvel állt elő, használták volna például a naganói játékok bobpályáját is, de a szeptember 6-i földrengés mindent keresztülhúzott. A város vezetése úgy döntött, hogy erejüket inkább a helyreállítási munkákra összpontosítják. Azt viszont nem zárták ki, hogy a 2030-as olimpiáért majd versenybe szállnak.
A törökök már több nyári olimpiára pályáztak, mindig sikertelenül, és most először egy télire is jelentkeztek.
Náluk ráadásul attól sem kellett tartani, hogy egy demokratikus szavazás visszaléptetné őket a pályázástól. A NOB tette ezt meg.
Erzurumban ugyan rendeztek már téli ifjúsági olimpiát is, de a NOB úgy találta, hogy nincs elég tapasztalatuk, előbb inkább a különböző sportágak nemzetközi vérkeringésébe kéne belekerülniük. Az sem volt jó húzás, hogy a csúszószámokat (bob, szánkó, szkeleton) Szocsiba tervezték, de alapvető bajokat látott a NOB a közlekedés megszervezésében és a telekommunikációban is.
1988 után Calgary is második olimpiájára készült, a kanadaiak is takarékos tervvel készültek, több, már meglévő létesítményt használva. Az ötletet kezdetben mindenki támogatta, a városon kívül a finanszírozásba a tartomány és az állam is beszállt volna, de nem sikerült időben megegyezniük, hogy ki mekkora részesedést vállal. Ez pedig a népszavazáson is az olimpiaelleneseket, a város becsődölésétől tartókat aktivizálta. November közepén Calgary is hivatalosan visszalépett.
Így már csak Stockholm és Milánó maradt,
de még nekik is van lehetőségük kiszállni a júniusi NOB-döntésig.
És olyan nagy meglepetés nem is lenne, ha bármelyik a kandidálási procedúra kezdetéig, január 11-ig visszalépne.
Stockholmban a többségbe került zöld párt és szövetségesei nem támogatják az olimpiát, míg a kormány elvben továbbra is a pályázat mellett áll, garanciákat nem adott. Az olaszok pályázata is kicsit magára hagyatott, a kormány nem akar rá pénzt adni, a költségek nagy részét két tartomány, Lombardia és Veneto állná.
Az olimpiától való legnagyobb félelem mindenhol az – miközben Phjongcshang 55 millió dolláros bevételről számolt be –, hogy hatalmas anyagi bukás lehet belőle, amellett, hogy nyilván mindenhol felmerül a „hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni ebből a pénzből?” kérdés is.
A téli olimpia méreteiben meg sem közelíti a nyárit, de a költségek nem feltétlenül állnak ilyen arányban. Fel kell húzni jó pár arénát, egy olimpiai falut, olykor többet is, általában nem úszható meg a közlekedésfejlesztés sem, arról nem is beszélve, hogy rosszabb esetben havat kell csinálni, tárolni, hogy legyen min síelni. Ez sem olcsó mulatság, egy visszafogott téli olimpia is legalább 5-6 milliárd dollárból jön ki. A költségek pedig csak növekednek, egy tanulmány szerint 1960 és 2016 között minden olimpia drágább lett, mint az előző volt. A költségvetés pedig szinte mindenhol elszállt. Ez pedig egy átlagpolgár fejében is megnyomja a vészcsengőt, nyilván nemet mond az olimpiára.
Az olimpiai pályázatokat rendszeresen követő GamesBid szerkesztője, Robert Livingstone szerint az embereket az is visszatartja, hogy azt érzik, az olimpiai kultúra része a korrupció is, és ennek valós alapja is van.
„A költségek jóval meghaladják az olimpiai játékok rendezésére befektetett magánpénzek összegét, ezért az egyensúly fenntartásához az állami adókból kell pénzt szerezni. Az emberek felfogják ezt, egy olyan dologba teszik az adójukat, amit sokan csak egy 16 napos partinak látnak" – mondta a Glolbalnewsnak az olimpiák történetét kutató Robert Barney professzor.
A folyamatos drágulást részben az okozta, hogy minden város meg akarta mutatni, grandiózusságban túl akarta szárnyalni az előzőt, ezért aztán egy elég értelmetlen licitálás alakult ki, ami mára tarthatatlanná vált.
A fenntarthatósági kutatásokat folytató Robert VanWynsberghe szerint az is baj, hogy a városok nem látják előre, hogy mik a valós gazdasági hatások, túlvállalják magukat. Úgy látja, hogy az olimpia a turizmusra sem fejt ki túl nagy és tartós hatást, amíg tartanak a játékok, felpörög a helyi ipar, de utána vissza is esik.
A legnagyobb problémákat szerinte az úgynevezett fehér elefántok, a játékok után szükségtelenné váló sportlétesítmények jelentik. Minek oda síugró sánc, hokicsarnok, biatlon- és bobpálya, ahol nem is űzik ezeket a sportágakat? Jól láttuk, hogy szétrohadtak például a szarajevói létesítmények. Máshol sincs megoldva az utóhasznosításuk, ugyanakkor fenntartási költségeik vannak, miközben az olimpia alatt elért hozamuk nem túl nagy, így pedig elég könnyű adósságot csinálni.
A téli olimpia speciális igényei eleve eléggé leszűkítik a pályázók körét, kevés olyan nagyváros van, ahol rendelkezésre áll a kellő infrastruktúra és a sportágak létesítményei is elérhető közelségben vannak, vagy nem kell letarolni egy hegyoldal összes fáját, hogy legyen ott egy sípálya.
Ha a NOB stabilizálni akarja az olimpiákat, muszáj változtatni a pályázati rendszerén, és ahogy azt a legtöbben elvárnák, nagyobb összegekkel támogatnia a rendezőket. Neki is nagyobb felelősséget és kockázatot kell vállalnia.
Borítókép: 2014. március 21-i kép síugrósáncokról az 1984-es téli olimpia egyik helyszínén, a Szarajevó közelében fekvő Igman-hegyen. A XIV. téli olimpiai játékokat 1984. február 7. és február 19. között rendezték meg az egykori jugoszláv városban. Fotó: ELVIS BARUKCIC / AFP