Meghalt a négyszeres olimpiai bajnok Matti Nykänen

2019.02.04. 10:27

Meghalt Matti Nykänen négyszeres olimpiai bajnok finn síugró, írja az Yle. A balhéi és alkoholizmusa miatt is hírhedt volt sportoló 55 évet élt. 

Nykänen az 1980-as évek elején tűnt fel, és elég hamar a legjobbak közé került. 1982-ben már világbajnok volt, nagysáncon győzött, később még négyszer lett aranyérmes, de már csak csapatban. 1984-ben Szarajevóban nyerte első olimpiai aranyát, mellé egy ezüstöt is, de nemzeti hőssé négy évvel később Calgaryban vált. Nykänen mindhárom számban (nagysáncon, normálsáncon és csapatban) is olimpiai bajnok lett. 

000 APP2001032930235

A finn a világkupában is kimagasló eredményeket ért el, 46 versenyen győzött és négyszer az összetettet is behúzta, kétszer megnyerte a Négysáncversenyt is.

Nykänen 1991-ig versenyzett, de ezután is elég sokszor a címlapokra került. 1992-ben popénekesi karrierbe kezdett, első lemeze elég sikeresnek is bizonyult, több mint 25 ezret adtak el belőle, aranylemez is lett. Még a 2010-es években is énekelt, de népszerűsége már nem volt a régi.

Az egykori finnugró anyagi nehézségekkel is küzdött az 1990-es években, hogy ezt megoldja, még sztiptízbárban is vetkőzött, erotikus filmekben is szerepelt.

000 PAR2004102250472

Életét alkoholfüggősége is nehezítette, magánélete is szerencsétlenül alakult, ötször vált el, legbotrányosabb kapcsolata Mervi Tapolával volt. A nő többször feljelentette erőszakért férjét, aki börtönbe is került pár hónapra, de ennek ellenére évekig kitartottak egymás mellett. 2009 karácsonyán durvult el a helyzet, állítólag késsel támadt feleségére, akit fojtogatott is. Bizonyíték hiánya miatt ekkor még felmentették, de később súlyos testi sértésért 16 hónap börtönre ítélték. Voltak más durva ügyei is, 2004-ben emberölési kísérlet miatt ítélték el: a volt síugró egy ujjhúzós játék után rontott rá egy családi barátra, ekkor 26 hónapot kapott.

Nykänen elég sokat betegeskedett, korábban egy szívrohamon is átesett, és cukorbetegséggel is küzdött.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport