Magyarország–Bulgária a Davis-kupában

2009.03.06. 12:57

A Davis-kupa idei első fordulóját rendezik a hétvégén. Magyar szempontból természetesen a válogatott szereplése a legfontosabb, amely az Euró-afrikai zóna II. csoportjában Bulgária ellen játszik. Csütörtökön a sorsolást is megtartották.

A tavalyi döntős Argentína Hollandiát fogadja, már az is óriási meglepetés lenne, ha a hollandok egyáltalán meccset nyernének. Jesse Huta Galung, az első számú holland csak a 188., a hazaiaknál Del Potro kivételével a legjobbak mind ott lesznek.

A címvédő Spanyolország a világ legjobbjával, Rafael Nadallal készül a szerbek elleni meccsre. Nadal mellett David Ferrer, valamint Tommy Robredo és Feliciano López alkotja a csapatot. Novak Djokovics ott lesz a vendégek között a benidormi összecsapáson.

A viharos szél okozta károk miatt nem tudják pénteken elkezdeni a meccset. "A szél kiszakított a helyéből több széket és a stadion ,fémszerkezetét is megrongálta" – mondta Soren Frienel, a nemzetközi szövetség (ITF) képviselője. A házigazdák remélik, hogy egy nap alatt rendbe tudják hozni a pályát és környékét.

000T TRDV481064

Nehéz meccs vár Chilére Porecben, a horvát válogatott Ivan Ljubicic kiválása után is erős. Az átalakuló svéd csapat Malmőben igyekszik tisztességesen helytállni az egyre erősebb izraeli gárda ellen.

A románokat tavaly a franciák nullázták le, végül India legyőzésével maradtak a legjobbak között. Most sem számíthatnak sok jóra. Az oroszok Davigyenko és Andrejev nélkül is erősek, Szafin, Juzsnij, Turszunov, Gabasvili összetételben utaztak el Nagyszebenbe. Valamivel esélyesebbek a hazaiak a német–osztrák párharcban is.

Érdekes lett volna az Egyesült Államok–Svájc meccs, de Roger Federer nem vállalta a játékot, így a Roddick, Blake egyesnek, illetve a világ legjobb párosának tartott Bryan fivéreknek nem okozhat gondot a továbbjutás. Ami nagy bravúr lenne a csehektől is, ellenfelük a franciák, leggyengébb játékosa, Richard Gasquet is a 24. a világranglistán.

000T TRPar2443415

A magyar teniszrajongókat minden bizonnyal a hazai válogatott szereplése izgatja a legjobban. Kellner Ádám és Balázs Attila játssza a pénteki két egyest a bolgárok ellen, Győrben. A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy az Euró-afrikai zóna II. csoportjában sorra kerülő összecsapáson 14:30 órától Balázs kezd Todor Enev ellen, utána pedig a Kellner–Grigor Dimitrov párharc következik. A szombati párosmérkőzésen (15 ó) a Bardóczky Kornél, Varga Róbert kettős a Dimitrov, Enev duóval veszi fel a küzdelmet. A vasárnapi két egyes 11 órakor kezdődik.

A sorsolás után Baranyi Szabolcs magyar kapitány elmondta, azért jelölte Bardóczky helyett Kellnert a pénteki egyesre, mert szeretné, ha előbbi pihenten játszaná a szerinte sorsdöntő párost. "A pénteki két egyes után várjhatóan egy-egy lesz az állás. A pálya nagyon gyors, bízom Ádámban, kemény borításon jól megy neki a tenisz" – fogalmazott a szakvezető. Ognyan Iliev, a vendégek kapitánya lakonikusan csak ennyit mondott: "Sportszerű meccsben és bolgár győzelemben bizakodok."

A magyarok eddig háromszor mérkőztek a bolgárokkal, valamennyi összecsapáson nyertek. Legutóbb 2006-ban Plovdivban győzött a Baranyi-alakulat. Amennyiben az 1200 néző befogadására alkalmas Egyetemi Sportcsarnokban hazai siker születik, a második körben a lett–moldovai összecsapás nyertese lesz az ellenfél. Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges.

kellnerdcmonaco345

Davis-kupa 2009, Világcsoport, 1. forduló

Argentína-Hollandia (Buenos Aires, Argentína)

Argentína: David Nalbandian (14.), Juan Monaco (56.), Juan Ignacio Chela (159.), Lucas Arnold (1283.)

Hollandia: Jesse Huta Galung (188.), Thiemo De Bakker (248.), Matwe Middelkoop (268.), Rogier Wassen (34., párosban).

Csehország-Franciaország (Ostrava, Csehország)

Csehország: Tomas Berdych (22.), Radek Stepanek (18.), Jan Hernych (61.), Lukas Dlouhy (201.).

Franciaország: Gilles Simon (8.), Gael Monfils (9.), Jo-Wilfried Tsonga (11.), Richard Gasquet (24.).

Egyesült Államok-Svájc (Birmingham, Egyesült Államok)

Egyesült Államok: Andy Roddick (6.), James Blake (13.), Bob Bryan (1., párosban), Mike Bryan (1., párosban).

Svájc: Stanislas Wawrinka (16.), Stephane Bohli (143.), Marco Chiudinelli (341.), Yves Alegro (helyezetlen).

Horvátország-Chile (Porec, Horvátország)

Horvátország: Marin Cilic (19.), Mario Ancic (30.), Roko Karanusic (119.), Ivo Karlovic (29.).

Chile: Fernando Gonzalez (17.), Nicolas Massu (98.), Paul Capdeville (93.), Guillermo Hormazabal (322.).

Svédország-Izrael (Malmö, Svédország)

Robert Lindstedt (5., párosban), Simon Aspelin (37., párosban), Bjorn Rehnquist (219.), Daniel Berta (helyezetlen, 17 éves, junior-58.).

Izrael: Dudi Sela (63.), Harel Levy (241.), Noam Okun (393.), Andy Ram (helyezetlen).

Románia-Oroszország (Nagyszeben, Románia)

Románia: Victor Hanescu (36.), Victor Crivoi (123.),Adrian Cruciat (166.), Horia Tecau (37., párosban).

Oroszország: Marat Safin (25.), Mihail Juzsnij (60.), Dimitrij Turszunov (28.), Tejmuraz Gabasvili (78.).

Németország-Ausztria (Garmisch-Partenkirchen, Németország)

Németország: Rainer Schüttler (31.), Nicolas Kiefer (33.), Philipp Kohlschreiber (37.), Philipp Petzchner (74.).

Ausztria: Jurgen Melzer (32.), Alexander Peya (173.), Stefan Koubek (255.), Julian Knowle (20., párosban).

Spanyolország-Szerbia (Benidorm, Spanyolország)

Spanyolország: Rafael Nadal (1.), David Ferrer (12.), Tommy Robredo (15.), Feliciano Lopez (27.).

Szerbia: Novak Djokovics (3.), Viktor Trojcki (43.), Janko Tipszarevics (47.), Nenad Zimojnics (6., párosban).

A játékosok neve mögött zárójelben az aktuális világranglista helyezésük. A győztesek a negyeddöntőbe jutnak, a vesztesek a Világcsoportban maradásért küzdenek.

Amerikai zóna

1. osztály

Brazília és Peru az első fordulóban kiemelt. További mérkőzések: Kolumbia-Uruguay, Kanada-Ecuador. A torna végső győztese játszhat a Világcsoportért

A 2. csoport meccseit is ezen a hétvégén rendezik, ahol a nyolc résztvevős torna végső győztese a az első osztályba jutásért játszhat majd. A párosítás: Mexikó-Jamaika, Venezuela-Holland-Antillák, Guatemala-Dominikai Köztársaság, Bahama-Paraguay. A sorozat utolsó két helyezettje játszik mad osztályozót.

A harmadik vonalban nyolc válogatottból a legjobb kettő pályázhat majd az egy osztállyal feljebb kerülésért. A körmérkőzéses tornát április 22. és 26. között El Salvadorban rendezik. A résztvevők: Barbados, Bolívia, Costa Rica, Kuba, Salvador, Haiti, Honduras és Puerto Rico. A viadal utolsó két helyezettje esik ki. A negyedosztály tornáját is ekkor bonyolítják le, itt hat válogatott szerepel, akik közül kettő feljuthat. A résztvevők: Aruba, Bermuda, Panama, Trinidad és Tobago, valamint az Amerikai Virgin-szigetek.

Ázsia-Óceániai zóna

1. osztáky

Nyolc csapat, köztük a 28-szoros győztes Ausztrália is itt szerepel. A Lleyton Hewitt, Chris Guccione, Carsten Ball, Brydan Klein válogatottnak kellene visszaszerezni a régi dicsőséget. Első ellenfelük Thaiföld lesz, ahol a 155. Danai Udomchoke az egyetlen ismert játékos. A feljutásért három meccset kellene nyerni az ausztráloknak. A további párosítások: India-Tajvan, Kína-Japán, Üzbegisztán-Koreai Köztársaság.

000T TRHkg2169015

Az első osztályból egy csapat esik majd ki, helyére a másodosztály legjobbja kerül. Ennek a ligának az első körében a következő meccseket rendezik: Fülöp-szigetek–Hongkong, Pakisztán–Omán, Indonézia–Kuvait, Malajzia–Új-Zéland. A második vonalból a két leggyengébb osztályoz.

Szíriában április közepén lesz a harmadosztály tornája. A két legjobb selejtez a feljutásért, a két legrosszabb kiesik. A résztvevők: Irán, Libanon, Óceániai térség válogatottja, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Sri Lanka, Szíria, Tadzsikisztán. A negyedik vonalban Bahrein, Banglades, Irak, Jordánia, Mianmar, Katar, Türkmenisztán, az Egyesült Arab Emírségek, Vietnám és Jemen szerepel. Innen a két legjobb lép majd feljebb, a tornát március végén a bangladesi Dakkában rendezikk

Euró-afrikai zóna

A másik két zónából egy-egy, innen viszont két válogatott küzdhet a Világcsoportba jutásért. Az első fordulóban a fehérorosz válogatott az egyetlen kiemelt, ők a Dél-Afrika–Macedónia párharc győztesével találkoznak. A másik három párosítás izgalmas csatákat ígér. Az olaszok Cagliariban fogadják a szlovákokat, a hazaiaknál ott lesz a két legjobb, Andreas Seppi és Potito Starace, a szlovákok Dominik Hrbatyval próbálják kiharcolni a győzelmet. Az ausztrálokhoz hasonlóan Nagy-Britannia is igyekszik visszakerülni az elitbe. Andy Murray vállalta a megméretést, a skóciai Renfrewshire-ben fogadják Ukrajnát. A Világcsoportból tavaly kiesett belgák továbbjutása szinte biztosra vehető a lengyelek ellen.

A másodosztályban a mieink ágán kívül a következő hat meccs lesz még: Grúzia–Litvánia, Szlovénia–Egyiptom, Dánia–Finnország, Montenegró–Monaco, Írország–Algéria, Ciprus–Portugália. Ebből az osztályból négy együttes játszik a harmadosztály négy legjobbjával a bent maradásért, illetve a feljutásért.

A harmadosztályban 16 válogatott szerepel, ezeket két csoportra osztották. Az A jelűben Észtország, Görögország, Botswana, Izland, Luxemburg, Madagaszkár, Ruanda és Törökország, a B-ben Andorra, Bosznia, Marokkó, Namíbia, Nigéria, Norvégia, San Marino és Tunézia kapott helyet. Az előbbiek április 28 és május 3. között Isztambulban, az utóbbiak pedig április 1. és 5. között Tuniszban játszanak tornát. Mindkét viadal első két helyezettje szállhat harcba a feljutásért, míg az utolsó kettők az osztályban maradásért próbálkoznak majd.

A negyedosztályban öt csapat van, közülük négyen fel fognak jutni. A tornát az elefántcsontparti Abidjanban rendezik április végén, a résztvevők: Örményország, Elefántcsontpart, Ghána, Zimbabwe, Kamerun.