Magyar szépítés a Davis-kupában

2009.03.07. 19:42 Módosítva: 2009.03.07. 21:52

A Varga Róbert, Bardóczky Kornél kettős szombaton nagy csatában, öt játszmában nyert a Grigor Dimitrov, Todor Enev duó ellen, ezzel a házigazda magyar csapat 2-1-re szépített a bolgárokkal szemben a tenisz Davis Kupa Euro-Afrikai Zóna II. csoportjának első fordulójában, Győrben.

Az első játszmában sokat hibáztak a hazaiak, és simán vesztettek, ám a második szettben egyre jobban belelendültek, így sikerült egyenlíteniük. A folytatásban Bardóczky azonnal elvesztette az adogatását, a vendégek pedig végig tartották az előnyüket, ezzel ismét náluk volt az előny. A negyedik játszmában kétszer is brékeltek a magyarok, és megint kiegyenlítettek. A mindent eldöntő utolsó felvonásban már végig Bardóczkyék vezettek, majd 5:2-nél három meccslabdához jutottak. A bolgárok mindhármat hárították, ám egy újabbal már nem tudtak megbirkózni.

A magyar szövetségtől kapott tájékoztatás szerint vasárnap Balázs Attila kezd Dimitrov ellen, majd a Kellner Ádám-Todor Enev összecsapás következik.

Baranyi Szabolcs magyar DK-kapitány azzal indokolta döntését, hogy Balázsban a pénteki veresége után nagy a bizonyítási vágy, míg Bardóczky sérülése nem javult, ezért nem kíván kockáztatni.

Folytatás vasárnap 11 órától a győri Egyetemi Sportcsarnokban.

Tenisz Davis-kupa
Magyarország-Bulgária 1-2 a második nap után

Varga Róbert, Bardóczky Kornél-Grigor Dimitrov, Todor Enev 1:6, 6:2, 3:6, 6:2, 6:2
Pénteken: Kellner Ádám-Dimitrov 6:7 (5-7), 4:6, 7:6 (7-5), 6:7 (5-7) Balázs Attila-Enev 2:6, 6:4, 4:6, 4:6