Czink győzelemmel kezdett Miamiban

2009.03.23. 20:00 Módosítva: 2009.03.23. 20:16

Czink Melinda, a nála száz hellyel hátrébb álló, horvát Petra Marticot verte, három szettben. Martic edzője az a Kuhárszky Zoltán, aki korábban Szávay Ágnest készítette fel. Szávay egyébként a főtáblán, kiemeltként várja a szerdai rajtot.

Megkezdte szereplését a Miamiban zajló, 4,5 millió dolláros női tenisztorna selejtezőjében Czink Melinda. A magyar teniszező első ellenfele a mindössze 18 éves, világranglista-188. horvát Petra Martic volt.

Az első játszma 38 perc alatt ért véget, pontatlanul játszott mindkét játékos, a magyar nyert 6:4-re. Czink hibázott kevesebbet és a játszma öt fogadóelőnyéből egyel többet hozott, a horvát öt kettőshibát vétett.

A másodikban két elveszített Czink adogatás után Martic negyedóra alatt elhúzott 4:0-ra. Kettős brékelőnyét tartotta a horvát és 5:2-nél már a szettért adogatott. Ezt még hárította Czink, de a saját adogatását bukta, ezzel a szettet is.

A döntő játszmában sem koncentrált eléggé a két játékos. Megint öt bréket lehetett feljegyezni, de ebből most Czink jött ki jobban és 1 óra 57 perc alatt 7:5-re nyert és továbbjutott.

A magyar teniszező következő ellenfele a lengyel Urszula Radwanska lesz, aki a selejtező 13. kiemeltje és az első körben a paraguayi Rossana De Los Riost győzte le. A lengyel testvérpár fiatalabbik tagja jelenleg öt hellyel Czink mögött, a 83.-on áll a világranglistán. Idén Hobartban Czink úgy nyert ellene, hogy 4:2-es állásnál a lengyel sérülés miatt feladta.

Sony Ericsson Open, Miami (a pénzdíj 4,5 millió USD).

Selejtező, 1. forduló: Czink Melinda (magyar)-Petra Martic (horvát) 6:4, 3:6, 7:5.