Szávay 1:6, 0:6-tal zúgott ki az 1. körben

2009.08.04. 08:59

Nagyon rosszul kezdődött Szávay Ágnes keménypályás idénye. Alig egy hónappal a US Open előtt, első meccsén az egész szezon legsúlyosabb vereségét szenvedte a legjobb magyar teniszező: a Los Angeles-i, 700 ezer dolláros tenisztorna első fordulójában az orosz Jelena Vesznyina 51 perc alatt, 6:1, 6:0-ra lemosta őt.

Szávay első adogatását elveszítette, majd 0:3 után nyerte első, és egyben utolsó gémjét. Vesznyina kihasználta a teljesen összezavarodott magyar hibáit, nagyon gyorsan eldöntötte a meccset.

Szávay első szerváinak csak 37, a másodiknak pedig csak 40%-ából tudott pontot csinálni. A return játéka volt egészen katasztrófális, 17 lehetőségből, csak egyszer tudott pontot csinálni, az egész meccs során mindössze 20 pontot hozott össze, egyszer sem jutott el a brékpontig.

A 20 esztendős magyar játékos és a 23. születésnapját szombaton ünneplő Vesznyina ez előtt eddig kétszer találkozott, az állás 1-1 volt. Legutóbbi meccsükön, a Roland Garroson, május végén Szávay nyert 6:2, 6:0-ra.

Legutóbb 2006-ban, Bogotában kapott ki úgy a magyar teniszező, hogy mindössze egyetlen gémet nyert. Akkor az amerikai Bethanie Mattek-Sands verte, igaz akkor még a magyar csak a 267. volt a világranglistán.

A játékos legutóbb Budapesten versenyzett, három hete megnyerte a Római Teniszakadémián rendezett 220 ezer dollár összdíjazású viadalt.

A tornán szereplő másik magyar, Czink Melinda kedden az orosz Jekatyerina Makarovával találkozik közép-európai idő szerint 20 órakor. A világranglistán 59. Czink és a rangsorban 39. moszkvai teniszező eddig egyszer, idén Estorilban mérkőzött egymással, akkor utóbbi nyert.