A 2 éves teniszzseni hatéveseket ver

2009.08.05. 08:37

Pelenkás teniszzsenije van Nagy-Britanniának: a 2 éves fiúcska 6 éveseket győz le. A gyermek magától kezdett játszani, miközben hat - nála idősebb - testvérét anyjuk teniszleckékre vitte.

A kisfiú felvett egy ütőt, és egy falnak kezdett ütögetni egy labdát. Az ügyes "falazás" láttán anyja igencsak elképedt, és beküldte fiacskáját a pályára. Legnagyobb megdöbbenésére a gyerek tökéletes ütést mutatott be, a labda laposan, épp a háló felett repült át a túloldalra. Más gyerekek az ő korában még az ütőt sem képesek tartani, nem hogy szerválni és fonákkal is ütni. A csöppség immár szervezetten játszik: hetente négyszer jár teniszórára. Bátyja 5 esztendős, öt nővére pedig 6 és 15 év közötti, de egyikük sem annyira tehetséges a teniszben, mint parányi öccsük - adta hírül a Daily Mail című brit lap.