Federer szétesett, elmarad az álomdöntő

2010.09.12. 14:20

Két meccslabdáról fordítva, óriási küzdelemben győzte le Novak Djokovics a zsinórban hetedik US Open-döntőjére készülő Roger Federert az elődöntőben, ezzel megint nem jött össze a régen várt Nadal-Federer finálé az amerikai kemény pályás Grand Slamen.

Roger Federer kikapott
Roger Federer kikapott

A szerb 2007-ben a döntőben, a következő két évben pedig az elődöntőben kapott ki Federertől, ezúttal azonban öt szettben, 5:7, 6:1, 5:7, 6:2, 7:5-re övé lett a győzelem. Djokovics kellően támadó tenisszel állt ki, és ugyan nem sziporkázott minden labdamenetnél, de mentálisan is erősnek bizonyult, összességében pedig hihetetlenül stabil színvonalon játszott az egész mérkőzésen.

A stabilitás volt a győzelem kulcsa, ugyanis Federer az eddigi meccseivel szemben ezúttal hullámvölgybe került, és a mérkőzés végéig sem tudott teljesen kimászni belőle. A második kiemelt a meccs nagyobb részében borzasztóan szervált, miközben a negyeddöntőben még szélviharban szórta az ászokat Söderling ellen. Az első szettben a gyengélkedő adogatás ellenére még érződött a svájcin Pete Sampras korábbi edzőjének, Paul Annacone-nak a hatása, látványos támadásokkal, a hálónál minden pontot megnyerve, az alapvonalról is nagyon magas színvonalon játszott. Később azonban úgy tűnt, mintha a bajban hirtelen előjöttek volna a régi beidegződések, és az érezhetően hatékonyabb támadások helyett túl sokszor állt be passzív játékra, miközben különösen sokat hibázott tenyeresekből.

Novak Djokovics Federer ellen
Novak Djokovics Federer ellen

Djokovics a tavalyi elődöntőt lemásolva 4:2-es vezetést szerzett az első játszmában, azonban a második kiemelt rögtön vissza tudott jönni. 5:5-nél egy sor rontás és Federer összpontosítása meghozta a bréket, a svájci pedig biztos kézzel fejezte be a szettet. A másodikban elérkezett a Federer utóbbi éveiben egy szettes vezetés után annyira jellemző kihagyás, bukta az adogatását. A koncentrációhiány ezúttal azonban súlyosabb következményekkel járt, mint általában, a svájci játéka szétesett, tíz ki nem kényszerített hiba mellé mindössze két nyerőt tudott összekaparni. A továbbra is stabil Djokovics végül 6:1-gyel, nagyon hamar kiegyenlített.

Federernek a harmadik szett elején sikerült megállítania a lavinát, azonban a szervája csak lassan javult, míg fogadóként alig tudott pontokat nyerni. Djokovics megpróbált Federer gyengélkedésére játszani, kerülte a kockázatosabb ütéseket vagy maratoni labdameneteket, amelyek esetleg megadhatták volna a szükséges lökést a hullámzóan teniszező Federernek. A színvonalas, de mégiscsak biztonsági játék azonban visszaütött: Djokovics dühösen püfölte saját fejét ütőjével, amikor nem tudta elvenni 5:5-nél Federer adogatását, a következő játékban pedig a svájci hirtelen előhúzott nyerőkkel és a szerb rontásaival hozta a szettet.

Federer azonban másodszor sem tudott élni mentális előnyével, ráadásul az eddigiekhez képest jobban adogatva, 40:15-ökről, kettős hibákat is ütve bukta érthetetlen rontásokkal két szerváját is. Szinte megismétlődött a második szett, Djokovics ezúttal 6:2-vel egyenlített ki, de Federer nem brékkel veszítette el a szettet, így annyi előnye volt, hogy a döntő játszmában ő kezdhette az adogatást.

Djokovics és Federer
Djokovics és Federer

Az ötödikben Djokovics fáradni látszott, 3:3-nál úgy tűnt, hogy a mérkőzést eldöntő game jöhet: a megint összeszedettebb Federer saját adogatásánál 40-0-ről hozta fel egyenlőre Djokovicsot, majd a mérkőzésre nem jellemző maratoni játék után, hetedik lehetőségére tudta megnyerni a szerváját. A kihagyott helyzet benne maradhatott volna a szerbben, de Djokovics a döntő szettben először ütötte be az összes első szerváját, és nem került bajba.

A következő Djokovics-adogatásnál azonban Federer két meccslabdához is jutott, viszont nem kockáztatott, túlságosan Djokovics hibáira várt, miközben a szerb óriási nyerőkkel húzta vissza magát a szakadék széléről. A győzelem közelsége benne maradt Federerben, a felpörgött szerb a következő játékban is meghúzta a tenyeres nyerőt, míg a svájci hármat is elrontott, nem tudta hárítani a bréklabdát. Federer még szorongatta Djokovicsot, volt esélye a tie break kiharcolására, de végül többet hibázott, és a szerb térdre rogyva, a pályát megcsókolva ünnepelhette a döntőbejutását.

Mihail Juzsnyij
Mihail Juzsnyij

Az időben még Federerék előtt rendezett első elődöntőn a világelső Rafael Nadal nagyon könnyedén jutott be 6:2, 6:3, 6:4-gyel Mihail Juzsnij ellen első US Open döntőjébe. Nadal annyit játszott, amennyit kellett, végig dominálva, védhetetlen ütésekkel verte a mérkőzés elején első szervák nélkül adogató oroszt, akinek hullámzott a teljesítménye. A harmadik szettben 4:3-nál Nadal az egész tornán másodszor veszítette el adogatását, de Juzsnijnak ennek ellenére még csak arra sem volt reális esélye, hogy legalább egy szettet elvegyen a spanyoltól, aki így a döntőben játszmaveszteség nélkül néz szembe Djokoviccsal.

Rafael Nadal óriási győzelem kapujában érkezett, első US Open-trófeája egyben azt is jelentené, hogy 24 évesen megcsinálja a karrier Grand Slamet, ami Andre Agassi és Rod Laver után Federernek is csak a tavalyi Roland Garrosszal sikerült. Hiába vezet kemény pályán 7-3-ra eddigi találkozóik alapján Djokovics, ha a motivációs előny nem lenne elég, a spanyol sérülés után visszatérve olyan szinten tudott fejlődni ebben az évben, és olyan formában játszik most a US Openen, hogy a szerbtől adott esetben a tökéletes játék is kevés lehet.

Rafael Nadal
Rafael Nadal

Nadal ráadásul négy órával többet pihenhetett, miközben Djokovicsból saját bevallása szerint is sokat kivett mentálisan és fizikálisan egyaránt a Federer elleni ötödik szett. Ehhez képest alig 22 órával az elődöntős győzelme után máris Nadal ellen kellene a legjobbját nyújtania. Ugyanakkor Djokovics az első fordulós gyengélkedés után végig emelt a játékán, nagyon magas színvonalra jutott az elődöntőre, az pedig nem kis, noha szinte elképzelhetetlennek tűnő fegyvertény lenne, ha szinte 24 órán belül tudná megverni Federert és Nadalt egy Grand Slam-tornán.

Federer kiesésével ezúttal miatta nem jöhetett össze a Nadal-Federer álomdöntő, de nem kell még teljesen lemondanunk arról, hogy egyszer Flushing Meadows-ban is megmérkőzhetnek egymással. Sorozatban harmadik Grand Slamjén nem tudott döntőbe jutni, de a svájcinál az amerikai kemény pályás tornákat, köztük a US Opent is egy folyamat kezdeteként kell értékelni. Ugyan Djokovics ellen ezúttal hullámvölgybe került, de a korábbi mérkőzéseken az is egyértelműen látszott, hogy az év közbeni gyengélkedés után tovább fejlesztette a játékát és jó úton jár.

Sikerült feloldani korábbi viszolygását a szeles játéktól, az új agresszív taktika pedig nagyon hatékony lehet, főleg ha a rá jellemző első szervákkal tudja megtámogatni. Az egyre többször használt szerva-röpte és a gyakori hálójáték előnyeit a Tomas Berdych-hez hasonló bomba szervákkal és alapvonalütésekkel operáló játékosok ellen pedig éppen a US Openen a cseht búcsúztató francia Michael Llodra mutatta meg. És ami a legfontosabb, innentől Federer fizikális állapotán talán egyre inkább, de semmiképpen sem a hitén vagy az esetleg túlságosan passzív szemléletén fog múlni egyes kulcsfontosságú mérkőzéseinek sorsa.