Babos a 2. fordulóba jutott Dohában

2013.02.12. 17:49

Babos Tímea két játszmában legyőzte a kanadai Heidi El Tabakhot a 2,37 millió dollár összdíjazású katari női keménypályás tenisztorna nyitófordulójában. 

A világranglistán 80. magyar 31 perc alatt besöpörte az első szettet a WTA-rangsorban 163., egyiptomi származású teniszező ellen, aki szabadkártyával indult Dohában. A folytatásban Babos brékhátrányba került, ám ezután sorozatban öt gémet nyerve végül 1 óra 10 perc alatt hozta a meccset.

"Először is rettenetesen boldog vagyok. Örülök, hogy egy ekkora versenyen szereztem meg a győzelmet. Nehéz volt a sok Fed Kupa-meccs és utazás után odaállni, de kijátszottam az ellenfelet" - nyilatkozta a boldog győztes.

A 19 éves Babos a második körben a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Erranival találkozik, aki a hónap elején döntőt vívott Párizsban, januárban pedig párosban megnyerte az Australian Opent.

"Errani ellen is a győzelem a célom, tudom, hogyan játszik. Remélem sikerül megvalósítanom a taktikát" - tette hozzá Babos.

Eredmények

1. forduló (a 32 közé jutásért):
Babos-El Tabakh (kanadai) 6:2, 6:3
Bartoli (francia, 9.)-Schiavone (olasz) 7:6 (7-5), 6:3                          
Petrova (orosz, 11.)-Hlavackova (cseh) 6:2, 6:3                      
Vinci (olasz, 15.)-Wickmayer (belga) 6:2, 2:1-nél Wickmayer feladta
Stephens (amerikai, 16.)-Tatisvili (grúz) 6:2, 6:2    
Safarova (cseh, 17.)-Danilidu (görög) 6:2, 6:3                      
Oprandi (svájci)-Pironkova (bolgár) 7:6 (7-2), 7:5                    
Niculescu (román)-Jankovic (szerb) 6:4, 6:1    
Zakopalova (cseh)-Lepchenko (amerikai) 7:6 (10-8), 3:0-nál Lepchenko feladta
Makarova (orosz)-Navarro (spanyol) 6:1, 6:2                          
Hszie (tajvani)-Majeric (szlovén) 6:4, 6:4        
Cirstea (román)-Jabeur (tunéziai) 2:6, 6:3, 6:0      
McHale (amerikai)-Dusevina (orosz) 6:1, 6:2
U. Radwanska (lengyel)-Kicsenok (ukrán) 6:1, 6:0