Nadal letaszítaná Djokovicsot

2013.09.11. 15:10

Rafael Nadal bízik benne, hogy heteken belül ismét vezetni fogja a férfi teniszezők világranglistáját. A spanyol játékos erről a madridi repülőtéren beszélt az után, hogy győztesként tért haza New Yorkból, az amerikai nyílt bajnokságról, amelynek hétfői döntőjében négy játszmában nyert a világelső szerb Novak Djokovics ellen. A mallorcai 2010 után a második US Open-győzelmét és pályafutásának 13. Grand Slam-sikerét aratta, így az örökranglistán már csak a svájci Roger Federer (17) és Pete Sampras (14) előzi meg.

A 27 éves Nadal, aki idei 10. és pályafutása 60. tornagyőzelmét szerezte meg, éppen Djokovicsot válthatja a rangsor élén, mivel tavaly térdsérülés miatt hét hónapot kihagyott, ennél fogva az év hátralévő időszakában már nincsenek "megvédendő" pontjai, s megelőzheti szerb riválisát, akinek 120 pontra apadt az előnye a spanyollal szemben.

A számítások szerint Nadal, aki ebben az idényben 63 mérkőzéséből hatvanat nyert meg, akár már az október 6-án kezdődő sanghaji tornán átveheti az első helyet, ha a kínai versenyen bejut a legjobb nyolc közé.

"Karnyújtásnyira van a világelsőség, s hiszem, hogy pár héten belül meg is lesz. További célom pedig az, hogy ha megszereztem, meg is tartsam az első helyemet" - mondta Nadal, aki korábban már két ízben is vezette a világranglistát, először 2008 augusztusa és 2009 júliusa, majd 2010 júniusa és 2011 júliusa között.