Tudta, hogy doppingolt, sérülést színlelt

2013.09.24. 17:54

Színlelt térdsérülés miatt lépett vissza második fordulós mérkőzésétől júniusban, a wimbledoni teniszbajnokságon a horvát Marin Cilic, akit múlt héten kilenc hónapra eltiltottak doppingvétség miatt.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) szerint a 24 éves játékos szervezetében a niketamid nevű, élénkítők közé tartozó szert találtak az áprilisi, müncheni tornán begyűjtött mintájában. Az eredményről június 11-én, a londoni Queen's Clubban rendezett verseny előtt tájékoztatták a vétkest, aki ott a döntőig menetelt, majd Wimbledonban megnyerte az első fordulós meccsét is. Ezután viszont ügyvédei tanácsára visszalépett a folytatástól, és „fekete napot" emlegetett, térdsérüléssel indokolva döntését.

Az ITF január 31-ig tiltotta el a világranglistán korábban kilencedik, jelenleg 35. Cilicet, aki az ítélet után jelezte: fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mert állítása szerint tudatosan soha nem élt tiltott szerrel.