Federer több mint egy éve nem tett ilyet

2013.11.01. 18:11

Az ötödik helyen kiemelt, korábbi világelső svájci Roger Federer nagyszerű mérkőzésen három szettben nyert a negyedikként rangsorolt argentin Juan Martin del Potro ellen a 3,2 millió euró (935 millió forint) összdíjazású párizsi fedettpályás férfi tenisztorna második negyeddöntős mérkőzésén.

Federer több mint egy év elteltével győzte le újra dél-amerikai ellenfelét, ez előtt a tavalyi, londoni olimpia elődöntőjében nyert ellene. Azóta háromszor találkoztak - legutóbb a múlt heti, bázeli döntőben -, s ezek a találkozók del Potro sikerével zárultak.

A 17-szeres Grand Slam-győztes Federer nagyon jól kezdett, ellenállhatatlan játékkal, mindössze 30 perc alatt megnyerte az első szettet. A második játszmában azonban del Potro fokozatosan feljavult, és a legjobbkor, 5:4-es vezetésénél vette el riválisa adogatását, ezzel pedig egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik szettben Federer 2:2-nél vette el az argentin szervajátékát, s bár del Potro azonnal visszajött, a svájci később újra előnybe került (5:3), és ezzel az eséllyel már élt is.

Del Potro a meccsben maradásért szerválhatott, de nem tudta megállítani Federert, aki végül 1 óra 43 perc alatt diadalmaskodott. A svájci játékos az elődöntőben a korábbi világelső szerb Novak Djokoviccsal találkozik.

Elődöntő:

Federer (svájci, 5.)-Del Potro (argentin, 4.) 6:3, 4:6, 6:3

Djokovics (szerb, 2.)-Wawrinka (svájci, 7.) 6:1, 6:4

Nadal (spanyol, 1.)-Gasquet (francia, 9.) 6:4, 6:1