Jolán
-1 °C
7 °C

Babosék elbukták a párizsi döntőt

2014.02.02. 20:38

Babos Tímea oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal kikapott a 710 ezer dollár (159 millió forint) összdíjazású, párizsi fedettpályás női tenisztorna páros versenyének vasárnapi döntőjében az Anna-Lena Grönefeld, Kveta Peschke német-cseh duótól.

A magyar, francia kettős - amely a világelső olasz Sara Errani és Roberta Vinci visszalépése miatt szombaton játék nélkül jutott tovább - brékhátrányból kapaszkodott vissza az első szettben, és a rövidítésben harmadik játszmalabdáját értékesítve jutott előnyhöz 50 perc alatt.

A folytatásban a párosspecialista ellenfél - Grönefeld eddig 13, a 38 éves Peschke pedig 25 trófeát gyűjtött - 2:3-ról 5:3-ra fordított, majd 36 perc alatt kiegyenlítette a játszmák állását. A 10 nyert pontig tartó döntő rövidítés is a rivális fölényét hozta, amely végül 1 óra 37 perc alatt diadalmaskodott.

A 20 éves magyar játékos a kilencedik páros fináléját vívta, eddig hétszer - 2012-ben Birminghamben, tavaly Bogotában, Monterreyben, Marrákesben, Taskentben és Szucsouban, idén pedig Sydneyben - győztesen hagyta el a pályát, és csak tavaly Hobartban, illetve most Párizsban kapott ki. Babos a jövő héten a magyar Fed Kupa-válogatottban szerepel a budapesti Syma Csarnokban.

Páros: Grönefeld, Peschke (német, cseh, 3.)-Babos, Mladenovic (magyar, francia, 4.) 6:7 (7-9), 6:4, 10-5 - döntő rövidítés