Így nem is hiányzott a Federer-Djokovics meccs

2014.11.17. 14:08

A 36 éves amerikai ikerpár, Bob és Mark Bryan 103. címét – köztük a negyedik világbajnokit – nyerte vasárnap Londonban az Ivan Dodig-Marcelo Melo páros ellen. Ráadásul a döntő meglehetősen izgalmasra sikerült, és nemcsak azért, mert fantasztikus labdamenetekkel szórakoztatták a közönséget.

Például ilyenekkel.

A labdamenet végén mindkét láb közötti ütés pontot ért volna, de végül csak Dodigék nem jól sikerült mentése után lett 30-15 az amerikai ikerpárnak, akik joggal örültek majdnem olyan látványosan, mint ahogy előtte teniszeztek.

Pedig a döntő nem indult túl jól számukra, az első szettet elvesztették 7-6-ra, illetve Bob egyik szervája hátulról Mark fején landolt, amivel majdnem sikerült KO-znia testvérét. Mint ahogy a torna sem kezdődött tökéletesen, az első meccset elvesztették, utána éppen csak, hogy bekerültek a legjobb négybe, de végül 2003, 2004 és 2009 után ismét világbajnokok lettek. A vesztes első szett után viszont 6-2-vel fordítottak, a döntő játszmát pedig 10-7-re nyerték.