Gyöngyi
9 °C
9 °C

Egy napot ráhúzott, de döntős Djokovics

2015.06.06. 14:48

A sötétedés és a várható vihar miatt pénteken 6:3, 6:3, 5:7, 3:3-nál félbeszakadt a világelső Novak Djokovics és a harmadik kiemelt Andy Murray elődöntője a Roland Garroson, de nem tartott sokáig a szombati második felvonás. A skót még megnyerte a félbehagyott negyedik játszmát, de a döntő szettet már simán, 6:1-gyel húzta be az első Roland Garros-győzelmére hajtó Djokovics.

A 3:3-tól folytatott negyedik szettben először mindketten semmire hozták az adogatásukat, majd Murray megoldotta a meccsben maradást, aztán 5:5-nél két bréklabdát szerzett, és megint elvette Djokovics szerváját, mint ahogy pénteken a harmadik szett végén is. Djokovics sokat hibázott, Murray pedig odatette magát.

Ez azonban sokat kivett belőle. A döntő szett elején még volt esélye Djokovics első adogatásánál akár a brékre is, de a szerb megmentette a játékot, és innentől már elfogyott Murray, mindössze egyetlen gémet tudott fogni. Djokovics nagyon biztosan, egy ásszal fejezte be a meccset.

A vasárnapi döntőben Djokovics Stan Wawrinkával meccsel majd a trófeáért.