Árpád
3 °C
12 °C

Djokovics lenyomta Nadalt, döntős a vébén

2015.11.21. 17:43

A világelső Novak Djokovics jó játékkal legyőzte 6:3, 6:3-ra 1 óra 19 perc alatt Rafael Nadalt, és ezzel zsinórban negyedik éve bejutott a londoni teniszvilágbajnokság döntőjébe.

46. egymás elleni találkozójukon Djokovics nagyon koncentrált volt, 24 nyerőt ütött 20 rontás mellé, miközben nagyon magas százalékban hozta az első adogatásait, és ezzel a saját szervájánál alig hagyott esélyt Nadalnak. A legjobbját még mindig nem hozó, de egyébként jó formában teniszező spanyol ellenben nem tudott elég stabil maradni, fontos helyzetekben rontott, és sokkal többször rövidült le.

Djokovics nagyon bekezdett, lerohanta az egyébként sem túl acélos kezdőként ismert Nadalt, és pillanatok alatt 3:0-s vezetést szerzett. Utána ő is többet hibázott, Nadal pedig próbált többet támadni, de hozták egymás után mindketten az adogatásukat. Miután Djokovics szervája szinte érinthetetlen volt, nagyobb gond nélkül szerválta ki a szettet.

A második szett elején is odatette magát Djokovics, bréklabdához jutott, de Nadalnak sikerült hárítania, és próbálta tüzelni magát. Azonban még mindig túl sok kerettel eltalált, rosszul ütött labdája volt, Djokovics pedig jó returnökkel is nyomás alatt tartotta. 2:2-nél aztán Nadal rontásaival két újabb bréklabdához jutott a szerb, a másodiknál pedig Nadal lerövidült, amit megbüntetett a szett és brékelőnybe kerülő világelső.

4:3-nál jött pár második szerva Djokovicstól, ami esélyt jelentett a spanyolnak, de Nadal így is csak 30-30-ig tudott eljutni, utána már befejezte Djokovics. 5:3-nál a meccsben maradásért kellett küzdenie Nadalnak, aki az egyik pontnál még egy szép láb közötti ütéssel is próbált megmenekülni, de a hálónál már könnyedén fejezte be a labdamenetet Djokovics. A szerb többször is kilőtte a vonalakat, meccslabdához jutott, amit Nadal minden igyekezete ellenére végül egy fonák nyerővel fejezett be.

Djokovics ellenfele majd a döntőben a tavaly szintén egymás ellen elődöntőző Roger Federer és Stan Wawrinka meccsének győztese lesz.