Beatrix, Erna
16 °C
31 °C

Babos megállíthatatlan, kiemeltet vert Dohában

2016.02.23. 18:19

Babos Tímea két szettben legyőzte a 16. helyen kiemelt olasz Sara Erranit, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a 2,8 millió dollár (781,7 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztornán.

Az 51 perces első szett két, rendkívül hosszú és szoros játékkal indult. Babos két bréklabdát még hárított, de végül elveszítette adogatását. Utána a 22éves magyar játékos még hosszabb gém után egyenlített (1:1), írta a sportoló hivatalos honlapja.

A játszma közepén, 3:3 után Errani ismét brékelt, de ezután következett a döntő fordulat. Babos brékelt 30-ra, majd 40-re hozta a saját adogatását.

A magyar játékos a következő gémben ugyan elveszítette fogadóként az első két labdamenetet, de utána sorozatban négy pontot ért el. Így megnyerte az első felvonást a múlt héten Dubaiban tornagyőztes, 16. helyen kiemelt olasz játékos ellen.

A második szett első percei sorsdöntőnek bizonyultak. Babos Tímea három bréklabdáról mentette meg a szerváját, majd 1:1 után már játékot sem veszített.

Babos a hosszú negyedik gémben 40-re brékelt, majd 3:1 után 0-ra hozta az adogatását. A magyar teniszező nem vett vissza a tempóból, 0-ra nyerte el Errani szerváját, majd 15-re hozta a sajátját, így bejutott a legjobb 16 közé.

"Rettenetesen nehéz meccs volt, nagyon sokat kellett futni és küzdeni. Nagyon örülök, hogy sikerült a megfelelő taktikával játszanom és ilyen jó meccset kihoznom az egészből. Ma mindenre volt reakcióm" - nyilatkozta saját honlapján Babos Tímea.

Babos következő ellenfele a spanyol Garbine Muguruza lesz, aki 6:2, 6:0-ra nyert a japán Hibino Nao ellen.

A világranglistán második Kerbernek ez volt az első WTA-mérkőzése az ausztrál nyílt bajnokság megnyerése óta, de a kínai Cseng Szejszej ellen egy szoros és egy sima játszmában alulmaradt.

Egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos-Errani (olasz, 16.) 6:4, 6:1

A. Radwanska (lengyel, 3.)-K. Bondarenko (ukrán) 6:4, 6:4

Kvitova (cseh, 5.)-Strycova (cseh) 7:6 (7-2), 6:4

Suarez Navarro (spanyol, 8.)-Vekic (horvát) 7:6 (7-5), 6:4

Vinci (olasz, 9.)-Kaszackina (orosz) 2:6, 6:4, 7:6 (7-3)            

Bouchard (kanadai)-Allertova (cseh) 7:6 (7-0), 7:5

Petkovic (német)-Gazparjan (orosz) 6:3, 6:3

Cseng (kínai)-Kerber (német, 1.) 7:5, 6:1

Bacsinszky (svájci, 11.)-Putyinceva (kazah) 6:2, 7:6 (7-0) 

Ostapenko (lett)-Kuznyecova (orosz, 12.) 7:6 (7-5), 6:0