Nadal tagadja a doppingvádakat

2016.03.13. 11:30

A volt francia sportminiszter doppingolással vádolta meg Rafael Nadalt, aki 2012-ben, az olimpia előtt sérülésre hivatkozva több hónapot volt kénytelen kihagyni, és így nem indult egy sor versenyen. Roselyne Bachelot, aki 2007-2010 között volt egészségügyi és sportminiszter Franciaországban a héten egy interjúban beszélt Nadal esetleges érintettségéről, miután kiderült, Marija Sarapova doppingolt.

Nadal mellett kiállt a Real Madrid, a spanyol teniszező pedig Indian Wells-ben a meccse utáni sajtótájékoztatóján tért ki a vádakra. Azt mondta, igazságot követel magának.

A vád szerint ő csak szimulált, hogy azzal fedezze a pozitív doppingmintáját. Szerinte teljességgel értelmetlen lenne sérülést imitálni, hogy megmeneküljön a vizsgálatok elől. Ezt bárki megkérdezheti a Wada-tól, a teniszszövetségtől, tette hozzá.

A 14-szeres Grand Slam-győztes és egykori világelső sosem bukott le pozitív teszttel, és mindig is vehemensen tagadta az ilyen vádakat.

„Sosem használtam, és sosem fogok doppingolni, és nem is akarok erről többet beszélni”, mondta azután, hogy párosban vereséget szenvedett  Bob és Mike Bryantől.