Friderika
10 °C
17 °C

Száműzték a válogatottból Babos korábbi párospartnerét

2016.08.28. 17:23

Három játékost száműzött a Francia Tenisz Szövetség (FFF) a riói olimpián tanúsított magatartásuk miatt, köztük van az a Kristina Mladenovic is, akivel korábban Babos Tímea is játszott párosban.

Mladenovic és Caroline Garcia azért kapta az eltiltást, mert a torna alatt becsmérlően nyilatkoztak az FFF-ről. A páros a női torna első fordulójában nem egyforma ruhában akart pályára lépni, mivel a szövetség nem tájékoztatta őket a szabályról, és hogy ne kelljen lelépniük, Mladenovic a saját ruhái közül adott kölcsön partnerének, hogy indulhassanak. Később Mladenovic közösségi oldalán úgy vélekedett, hogy az FFF hozzá nem értésével tönkre tette a meccsüket, írja az MTI.

A harmadik eltiltott Benoit Paire többször is kimaradt éjszakára az olimpia alatt, illetve lenézően nyilatkozott a játékok fontosságáról, mivel Rióban nem lehetett világranglistapontokat szerezni.

Az FFF szeptember 24-én tárgyalja a három teniszező ügyét. Paire sosem volt tagja a Davis Kupa-csapatnak, Mladenovic és Garcia viszont alapembernek számít a francia Fed Kupa-válogatottban, amely a novemberi döntőben Csehország csapatával csap össze Strasbourgban.