Veszélyben az összevagdosott kétszeres Wimbledon-bajnok karrierje

2016.12.21. 12:19

Könnyen lehet, hogy nem teniszezhet többé a legmagasabb szinten Petra Kvitová, akit kedden, a saját otthonában támadott meg egy betörő, és késsel súlyosan megsebesítette.

A cseh teniszező súlyos sérüléseket szenvedett, bal kezének mind az öt ujján átvágták az inakat, két ujján idegsérülése is van. 3 óra 45 perces műtéten van túl, és bár az orvosok optimisták, egyelőre várni kell, hogy a műtét sikerességét pontosan ki lehessen értékelni.

A cseh lapok szerint az elmúlt év hatodik legjobban kereső női teniszezője nem előre kitervelt támadás áldozata, a tettesnek állítólag fogalma sem volt, hogy az idén 6,3 millió dollárt kasszírozó játékoshoz tört be. Ugyanakkor a rendőrség szóvivője nem zárta ki, hogy direkt Kvitová volt a célpont.

A rendőrség szerint Kvitová prostějovi otthonába kazánszerelőként becsöngető férfi egyből késsel támadt, a teniszező védekezni próbált, ekkor sérült meg a bal keze, amivel kétszer nyert wimbledoni bajnokságot. A betörő végül nevetséges, 5000 korona – mintegy 55 ezer forint – értékű zsákmánnyal menekült el.

Kvitovát azonnal kórházba szállították, megoperálták.

Próbáltam védekezni, akkor sérültem meg. Nagyon megijedtem, örülök, hogy életben vagyok

A sérülés súlyos, a műtét sikerült, fel fogok épülni, de egyelőre a sporttal kapcsolatban nem mondtak semmit az orvosok. Erős vagyok, harcolok a felépülésért, de most egy ideig előbb ezt (a sokkot) kell kihevernem

– mondta a 26 éves Kvitová.

Az orvosok szerint egyelőre annyi biztos, hogy hat-nyolc hétig gipszben lesz, három hónapig semmiféle terhelést nem kaphat a sérült keze. Utána derül ki, teniszezhet-e valaha. Ha igen, a következő szezonja akkor is rámegy, az meg, hogy lesz-e újra olyan jó, mint volt, majd elválik. A kora miatt még lehetne.

Esete hasonlít a leghíresebb késeléses sztorira, amikor 1993-ban a világ akkori legjobbját, Szeles Mónikát támadták meg. A hamburgi tornán, a meccs közbeni pihenőidőben a lapockája alatt szúrta meg egy német férfi, aki Szeles nagy riválisának, Steffi Grafnak a rajongója volt. A támadás után Szeles két évet hagyott ki, és a csúcsra már nem sikerült visszatérnie. Később elmondta, idegileg viselte meg a támadás, ami miatt nem volt képes újra azzá a világverő játékossá válni, aki volt. Előtte nyolc, utána már csak egy Grand Slam-tornát nyert, bár csak 19 éves volt a késeléskor.

A teniszvilágot is megrendítette a támadás híre. Jelenlegi játékostársai és a régiek közül a cseh származású Martina Navratilova is támogatásáról biztosította, és mielőbbi gyógyulást kívánt.

Petra Kvitová 2006-ban, alig tizenhat évesen lett profi. 2011-ben a világranglista második helyéig jutott, ez volt az eddigi legjobb eredménye, most a 11. helyen áll. 2011-ben és 2014-ben nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokságot. 2016 gyenge szezonja volt, Grand Slamen a US Open negyedik köre a legjobb eredménye.