Hedvig
9 °C
24 °C

Babos lesz az első kiemelt a budapesti WTA-tornán

2017.01.11. 09:59

A jelenlegi állás szerint Babos Tímea lesz az első számú kiemelt a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású, február 20-án kezdődő budapesti fedettpályás női tenisztornán, tudósított az MTI.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 23 éves játékos lesz az esemény sztárja, aki második WTA-trófeáját szerezheti meg a hazai közönség biztatásával. A világranglistán 28. helyezett magyarnak azonban erős kihívói lesznek, ugyanis összesen 30 egyéni WTA-tornagyőzelem tulajdonosa lép pályára a BOK (volt Syma) Csarnokban.

Három komoly játékerővel rendelkező német versenyző is Budapestre látogat, köztük Annika Beck (53.), aki a 2012-es junior Roland Garros-címe után a felnőtt mezőnyben is maradandót tudott alkotni két WTA-serlegével, mint ahogy Julia Görges (56.) is, aki 2014-ben vegyespárosban döntőt játszott a Roland Garroson, 2011-ben pedig kétszer is megverte az akkor világelső Caroline Wozniackit. Andrea Petkovic (55.) pedig korábban top 10-es játékos volt, öt tornagyőzelemmel rendelkezik, 2014-ben elődöntős volt a Roland Garroson, a másik három Grand Slamen pedig 2011-ben a legjobb nyolcig jutott.

Nála is eredményesebb Lucie Safarova: a cseh játékos hét egyéni és 12 páros trófeát gyűjtött, 2007-ben az Australian Openen a címvédő Amelie Mauresmo búcsúztatásával jutott a negyeddöntőig, 2014-ben Wimbledonban elődöntőt, 2015-ben pedig a Roland Garroson döntőt vívott. Párosban három Grand Slam-címet ünnepelhetett az amerikai Bethanie Mattek-Sands oldalán.

Magyarországra érkezik az ötszörös tornagyőztes belga Yanina Wickmayer, továbbá a kétszeres páros Grand Slam-bajnok és korábbi páros világelső tajvani Szu Vej Hszieh is.

Alanyi jogon Babos Tímea lesz az egyetlen magyar a főtáblán, szabadkártyával azonban még indulhat hazai játékos a budapesti versenyen.

A budapesti WTA-torna főtáblás játékosai:

--------------------------------------------

Babos Tímea (magyar, 28.) 1 WTA tornagyőzelem

Annika Beck (német, 53.) 2 WTA tornagyőzelem

Andrea Petkovic (német, 55.) 5 WTA tornagyőzelem

Julia Görges (német, 56.) 2 WTA tornagyőzelem

Yanina Wickmayer (belga, 59.) 5 WTA tornagyőzelem

Lucie Safarova (cseh, 62.) 7 WTA tornagyőzelem

Pauline Parmentier (francia, 66.) 2 WTA tornagyőzelem

Danka Kovinic (montenegrói, 67.)

Oceane Dodin (francia 71.) 1 WTA tornagyőzelem

Kirsten Flipkens (belga, 73.) 1 WTA tornagyőzelem

Sorana Cirstea (román, 78.) 1 WTA tornagyőzelem

Jevgenyija Rogyina (orosz, 84.)

Carina Witthöft (német, 87.)

Szu Vej Hszieh (tajvani, 88.) 2 WTA tornagyőzelem

Denisa Allertova (cseh, 89.)

Irina Hromacseva (orosz, 92.)

Magda Linette (lengyel, 93.)

Maria Szakkari (görög, 93.)

Naomi Broady (brit, 95.)

Donna Vekic (horvát, 97.) 1 WTA tornagyőzelem

Katerina Kozlova (ukrán, 98.)