Fucsovics Márton elődöntős a budapesti Challenger-tornán

2017.02.10. 19:28

Fucsovics Márton két szettben legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt olasz Luca Vannit a budapesti 64 ezer euró összdíjazású ATP-challenger férfi tenisztorna negyeddöntőjében, jelenti az MTI.

Az egyesben utolsóként állva maradt magyar játékos - aki 163. a világranglistán - az ATP-rangsor 148-adikjával csapott össze pénteken a BOK (volt Syma) Csarnokban, pályafutása során először. A 25 éves nyíregyházi játékos végig irányított az első játszmában, kihasználta, hogy 198 centis ellenfele lassabban mozog a pályán, és remek megoldásokat mutatott be. A 6:3-ra hozott szett után, 2:2-nél vette el Vanni adogatását, majd rögtön semmire elvesztette a sajátját. Aztán 5:5-nél három remek fogadással ismét brékelt, és könnyedén kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 23 percig tartott.

„A második szettben volt egy kisebb hullámvölgy, de összességében megcsináltam, amit akartam. Ruudról annyit tudok, hogy hátulról stabilan játszik, ha kitart a mostani formám, akkor őt is meg tudom verni” – értékelt Fucsovics a negyeddöntő után.

Borsos Gábor oldalán a bosnyák Mirza Basiccsal búcsúzott az elődöntőben, a szabadkártyás duót egy horvát, német kettős verte.

Eredmények, negyeddöntő

Fucsovics Márton-Luca Vanni (olasz, 8.) 6:3, 7:5

Jürgen Melzer (osztrák)-Marius Copil (román, 3.) 6:4, 6:4

Edward Corrie (brit)-Yannick Maden (német) 6:4, 6:4

Casper Ruud (norvég)-Alekszej Vatutyin (orosz) 6:2, 4:6, 7:6 (7-5) 

páros, elődöntő

Dino Marcan, Tristan-Samuel Weissborn (horvát, német, 3.)-Borsos Gábor, Mirza Basic (magyar, bosnyák) 7:5, 6:3