Babos döntős a budapesti tenisztornán

2017.02.25. 19:10

Az első helyen kiemelt Babos Tímea a vártnál simább mérkőzésen jutott be a fináléba egyesben a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán, a páros elődöntőtől viszont partnere, Lucie Safarova a sérülése miatt visszaléptek.

A világranglistán 33. magyar játékos a szombati első elődöntőben a harmadikként rangsorolt német Julia Görgesszel (56.) csapott össze, akivel párosban sok csatát vívtak már partnerként, de egyesben még sosem találkoztak. A 23 éves Babos az első szettet majdnem egy óra alatt nyerte 7:5-re, majd a másodikat már jóval simábban, kevesebb mint fél óra alatt 6:1-re nyerte.

Élmény volt hazai közönség előtt döntőbe jutni, köszönöm mindenkinek, most a könnyeimmel küszködök – mondta a győzelem után a soproni teniszező, majd az MTI-nek hozzátette, maga sem várta, hogy ennyire jól adogat, és ellenfele bréklabdáig sem jut el a meccsen. Picit szenvedtem az elején az ő szerváival, aztán amikor kihagytam a lehetőségeimet, akkor mérges is lettem magamra, de összeszedtem magam, agresszíven játszottam, és onnantól már én uraltam a meccset. Hihetetlen, hogy itt, Budapesten tört meg a jég, és elkezdtem mérkőzéseket nyerni.

Babos ellenfele a vasárnap 13 órakor kezdődő fináléban a másodikként rangsorolt Lucie Safarova (47.) lesz, akitől kikapott eddigi két találkozójukon. „Lucie ellen rá kell éreznem a returnökre, nem egyszerű fogadni a balkezes szerváit, de eleget láttam már játszani, és tudom, hogy mik a gyenge pontjai. Mindkét eddigi meccsünk szoros volt, de ha úgy szerválok, mint ma, akkor sok bajt tudok okozni neki” - tette hozzá.

A magyar és a cseh játékosra egymás oldalán párosban is elődöntő várt, az első helyen kiemelt duó ellenfele az ausztrál Arina Rodionova és a kazah Galina Voszkobojeva lett volna, csakhogy a hivatalos bejelentés szerint Safarova lábsérülés miatt visszalépett, így nem játsszák le a meccset.

Eredmények, elődöntő:

Babos (1.)-Görges (német, 3.) 7:5, 6:1

korábban

Safarova (cseh, 2.)-Witthöft (német) 6:4, 6:3

páros, elődöntő

Rodionova, Voszkobojeva (ausztrál, kazah)-Babos, Safarova (magyar, cseh, 1.) játék nélkül