Lukács
7 °C
22 °C

Federer és Nadal egy oldalon küzd meg a világgal

GettyImages-851603850
2017.09.23. 12:04

Egészen egyedi hangulata volt a többek között Roger Federer által megálmodott új teniszesemény, a Laver Kupa pénteki első napjának, ahol már kora délután tömve volt a prágai O2 Arena. A nézők együtt szurkolhattak a szintén a pálya mellett ülő Rafael Nadalékkal az éppen küzdő teniszezőknek, miközben üresjárat nélkül követték egymást az izgalmas meccsek, amiken alig volt olyan szett, ami ne tie breakbe torkollott volna.

A most bemutatkozó Laver Kupa sajátossága, hogy egy olyan csapatverseny, ami alapvetően a golfban már sikeresen működő Ryder Kupa formuláját ülteti át változtatásokkal a teniszbe. Európa és a világ többi része két hatfős csapattal küzd meg egymással három nap alatt, és a Davis-kupához hasonlóan a csapattagok szinte végig ott buzdítanak a pálya széléről.

A Laver Kupán viszont az is megtörténhetett, ami az egyes országokat képviselő Davis-kupában lehetetlen lenne: egyik szlogenje is arra épül, hogy végre összehozta a nagy riválisokat, hiszen az együtt 35 Grand Slamet nyerő Federer és Nadal is Európát erősíti. Ezzel megnyílt a lehetőség egy közös párosmeccs előtt is, amiről a svájci szerint már régóta beszéltek, de egyelőre még nem sikerült összehozniuk – most viszont lesz egy Federer-Nadal este. 

Kik vannak benne?

A Laver Kupa úgy lett kitalálva, hogy a világranglista alapján a legjobb négy helyen álló európai és a világ más részeit képviselő játékos automatikusan meghívást kap az adott csapatba, amennyiben elfogadja azt (Novak Djokovics, Stan Wawrinka és Andy Murray például nem kizárólag a sérüléseik miatt nincs itt), a maradék két-két embert pedig a kapitányok választják ki.

Ez az európai csapat:

  • Rafael Nadal
  • Roger Federer
  • Alexander Zverev
  • Dominic Thiem
  • Marin Cilic
  • Tomas Berdych

Ez pedig a világcsapat:

  • John Isner
  • Nick Kyrgios
  • Sam Querrey
  • Jack Sock
  • Denis Shapovalov
  • Frances Tiafoe

A döntés most Björn Borg kezében volt, aki az európai csapat kapitányaként megint ellentétes oldalra került a világcsapatot vezető John McEnroe-val, akivel az emlékezetes 1980-as wimbledoni döntőjükből készült filmet éppen a napokban mutatják be. A legendás kapitányok és a kispad helyett a pálya szélén felállított kanapékon figyelő társak mellett a csapathangulatot az is erősíti, hogy a saját logókat kapott Európa kékben, a világ pirosban van, és természetesen az egyes pontokat, szetteket és meccseket is a csapatok nyerik. Ez a nézőkre is átragadt, már az elejétől keveredtek a „Let's go, Europe!" bekiabálások a „C'mon, John!" és „Vamos, Rafa!" buzdításokkal.

Előzetesen többen azt találgatták, hogy mennyiben lesz a Laver Kupa egy felturbózott bemutatótorna, vagy pedig tényleg éles küzdelem, de a régi nagyokat és a feltörekvő fiatalokat is képviselő játékosok azt ígérték, mindent beleadnak, és ezt az első nap izgalmas meccsei is igazolták. Dominic Thiem azt mondta, hogy egy átlagos meccshez képest végig ott volt a fejében, hogy itt nemcsak magáért, hanem a csapatért is játszik, közben pedig nagyon sokat jelentett, hogy ott érezhette a háta mögött Federeréket, akik még meccs közben is odamentek a pihenőnél tippeket adni.

Az is látszott, hogy az alapvetően egyéni küzdelmekhez és drámákhoz szokott teniszezők mennyire jól érzik magukat, hogy most a többiekkel drukkolva, a pontokat átbeszélve, vagy éppen egy-egy szorosabb helyzetben felugorva kicsit kiszakadhattak a megszokott keretekből. A világcsapat végképp kreatív szurkolásokat talált ki a kanapé mellől, volt, hogy lenyomtak pár fekvőtámaszt, máskor röplabdás lecsapást játszottak el, de az egyik meccsen még egy hullámot is elindítottak a közönségben.

Végül ahhoz képest, hogy összeállításában az európai csapat nem kicsit tűnt erősebbnek - egyszerűen sokkal több európai van a topjátékosok között, míg a világcsapatból végül Juan-Martin del Potrónak is vissza kellett lépnie sérülés miatt -, a sok tie break is mutatta, hogy kifejezetten küzdelmes meccsek jöttek össze, habár az eredmény azért nem lett meglepetés: 3-1-es európai vezetéssel fordultak rá a második napra.

Már kezdettől a kékek voltak előnyben, miután Marin Cilic és a 19 éves Frances Tiafoe nyitómeccsén a második szettben volt brékelőnye a fiatal, 19 éves amerikainak, de a horvát visszajött, és mindkét játszmát tie breakben nyerte 7:6, 7:6-ra.

Thiem és a nagy adogató John Isner találkozójában az amerikai miatt alapból is benne lett volna a rövidítés, de aztán a pénteki nap legküzdelmesebb összecsapásává nőtte ki magát. Az egyik leglátványosabb alapvonalcsatát is ez a meccs hozta, aminek a végén Kyrgios konkrétan leesett állal vetődött egyet a kanapénál elismerésképpen.

Az első játszma végi tie break pedig olyan izgalmasan alakult, hogy szinte egymás után ugrott fel az egyik, majd a másik csapat a helyéről, de olyan is volt, hogy a kékek és a pirosak is állva tapsoltak a pálya széléről. Isner végül 17-15-re tudott felülkerekedni. A második szettben mindketten bréklabdákat tudtak hárítani, hiába próbálták kiszurkolni az előnyt a kanapéról a csapattársak, így következett az elkerülhetetlen újabb rövidítés, amiben az osztrák kiegyenlített. A Laver Kupa speciális formulája alapján a döntő szett egy champions tie breakben dőlt el, amiben hiába vezetett Isner, Thiem fordított, és 10-7-tel megszerezte az újabb pontot Európának.

GettyImages-851314282
Fotó: Julian Finney / Getty Images Hungary

Nagyszerű bepillantást engedett a fiatal generáció egyik várható nagy párharcába a már ranglista 4., idén Novak Djokovicsot és Federert is legyőző, de még mindig csak 20 éves Alexander Zverev és a 18 éves Denis Shapovalov meccse. A tavalyi junior wimbledoni bajnok kanadai már többször megvillant a szezonban, és a ranglistán is szépen menetel előre, azonban a német hat héttel ezelőtti montréali győzelmét megismételve megint nyert - ezúttal 7:6, 7:6-os tie breakekkel.

Ezek a szabályok

A hatfős csapatokból mindenki legalább egy, de maximum két egyéni meccset játszik a három nap alatt. A párosokat a kapitányok állítják össze, de a hatból négy játékosnak párosoznia is kell.

Az első nap, pénteken a délutáni programban két egyéni, az estiben pedig egy egyéni és egy páros meccs követi egymást. Ezek megnyeréséért 1-1 pont jár.

A második napon, szombaton ugyanez a felállás, de itt már a meccsek 2-2 pontot érnek.

Vasárnap tovább emelkedik a tét, minden egyes győzelemért 3 pont jár. Egy páros meccsel kezdenek, aztán három egyéni meccs következik, egészen addig, amíg valamelyik csapat el nem éri a 13 pontot.

A maximum 12 meccs végén pontegyenlőség lenne, akkor egy egyszettes páros dönti el a kupa sorsát.

A pontos szervák, vonal mellé helyezett pontok, és pazar röpték közben azért volt egy pillanat, ami mutatta, hogy egyelőre még ki a legnagyobb sztár. Federer nem lépett pályára pénteken (ahogy a másik csapatból Sam Querrey sem), de miután Zverevék meccse alatt megérkezett a kanapéra, egy szép pont után bevágták a kivetítőn. Hirtelen akkora taps és ujjongás támadt egy játék közben, hogy a mosolygó Zverevnek várnia kellett kicsit, hogy befejezhesse az adogatását.

Szintén különösen nagy ováció fogadta Nadalt és a hazai Tomas Berdych-et is, akik párosban csaptak össze a világcsapatot képviselő Nick Kyrgiosszal és Jack Sockkal. Mindkét oldalon volt egy-egy párosban olimpiai bajnok, hiszen Nadal a korábbi egyéni aranyérme mellé tavaly párosban tudott győzni Rióban, míg Sock vegyespárosban nyert.

A párosmeccs méltó lezárása volt az első napnak, és ugyan az elején Kyrgios és Sock otthonosabban mozgott, összeszokottabb csapat benyomását keltette, idővel Nadalék is belelendültek, a világelső megmozdulásait pedig külön is értékelte a közönség. Itt már a bolondozásokból, a nézőknek szóló mutatványokból is több jutott, és a közönségből is megszaporodtak a bekiabálások. Mondjuk a székbírónak külön dorgálnia is kellett valakit, miután kétszer is megzavarta Kyrgiost a szervája közben.

Kyrgios egy láb között visszaadott ütéssel is megvillant, akkor pedig már nemcsak a csapattagok, hanem a közönségből is sokan állva tapsoltak, amikor a páros legszebb labdamenetét hozták össze. Sockék 6:3-as első szettje után Nadalék tie breakben kiegyenlítettek, de aztán a döntő rövidítésben már megszerezte első pontját a világcsapat.

Szombaton jön Federer és Nadal egyéniben és párosban, miközben a meccsekért járó pontok duplázásával emelik a tétet a Laver Kupán, amit a névadó is a helyszínen követ. Az ausztrál tenisz szövetség szervezésében is útjára indított sorozatot Rod Laverről, a most 79 éves legendás ausztrál teniszezőről nevezték el, akinek a nevét viseli többek között az Australian Open centerpályájának a stadionja is. Lavernek az Open-éra 1968-as kezdete előtt, és egy évvel utána is sikerült megcsinálnia A Grand Slamet, vagyis egy naptári éven belül nyerte meg mind a négy GS-tornát. Ezt azóta sem tudta senki utána csinálni a férfiaknál.