A jom kippur miatt lépett vissza a negyeddöntőben

2017.09.29. 15:16

Vallási okokból lépett vissza a sencseni tenisztorna negyeddöntőjében az izraeli Dudi Sela, aki a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, a jom kippur miatt nem lépett pályára.

Sela előbb Matthew Ebden, majd Mischa Zverev legyőzésével jutott el a negyeddöntőbe, ahol a nap második meccse várt volna rá az ukrán Olekszandr Dolgopolov ellen. Az első meccset helyi idő szerint délután 2-re írták ki, a jom kippur kezdete viszont a naplemente, vagyis 18.12 volt Sencsenben. Két háromszettes meccset le lehet játszani négy óra alatt, de amikor a nyitómeccs két óra fölé nyúlt, veszélybe került Sela játéka.

Ennek ellenére pályára lépett, de az első szettet behúzta 6:3-ra Dolgopolov, és mire a második szettben kiegyenlített Sela, már nem sok volt hátra a naplementéig, így a harmadik szettben, egyetlen lejátszott gémmel visszalépett az izraeli.

2013-ban Izrael és Belgium Davis–kupa-meccsén okozott hasonló problémát a jom kippur kezdete, akkor a belgák nem engedték, hogy áthelyezzék a meccset, de volt már ilyen precedens a baseballban is, amikor a dobójátékos Sandy Koufax 1965-ben nem volt hajlandó pályára lépni a jom kippur idején.

via Last Word on Tennis