Fucsovics: Utálok ilyen ellenféllel játszani

2018.04.24. 17:04

Fucsovics Márton meglepetésre kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán karriercsúccsal 59. magyar játékos a selejtezőből érkező német Yannick Madennel találkozott. Az ATP-rangsor 134. helyezettje a hétvégén kikapott ugyan a kvalifikáció második körében, ám szerencsés vesztesként mégis főtáblára jutott, mivel a szerb Laslo Djere (Györe László) vállsérülés miatt visszalépett a versenytől. Fucsovics eddig egyszer találkozott német riválisával, 2016-ban a szlovéniai Portorozban három szettben legyőzte őt.

A hétfői eső után - amely a Fucsovics, Balázs Attila páros mérkőzését is elmosta - kedden már verőfényes napsütés és 25 fok várta a Kopaszi-gátra kilátogatókat.

A hatodik helyen kiemelt hazai teniszező rosszul kezdte a meccset, az ötszáz néző bosszúságára Maden negyedóra alatt 3:0-ra elhúzott, majd 3:1-nél jött a szett meghatározó gémje. A 26 éves Fucsovics 14 percnyi küzdelem és maratoni labdamenetek után, ötödik bréklabdáját kihasználva szépített, majd innentől már csak egy játékot engedélyezett ellenfelének, aki egyre többet rontott (6:4).

A világcsoportban szereplő magyar Davis Kupa-válogatott vezére a folytatásban 1:1 után elvette ellenfele adogatását (3:1), aki stabilabb játékkal 3:3-nál utolérte őt. Fucsovics elpuskázott három bréklabdát, majd váratlanul elbukta a szerváját, Maden pedig sorozatban öt gémet besöpört, egyenlített (3:6).

A döntő szettben tovább mélyült a hullámvölgy a nyíregyházi játékos számára, a labdameneteket irányító német 1:1-nél brékelt, 3:1-re meglépett. Maden újabb brékjével a magyar már a kiesés szélére sodródott, és bár egyszer még hozta az adogatását, a meccset már nem tudta megfordítani. Az ellenfél a hatodik mérkőzéslabdáját beütötte, a meccs 2 óra 21 percig tartott.

A salakon harmadik tornáján is a nyitókörben búcsúzó Fucsovics Márton elsőként a borítás okozta nehézségekről beszélt a vereség után:

A salakos szezon mindig nehezen kezdődik nekem. Nem éreztem a játékot, a pályát, a labdát, nem tudtam az agresszív támadójátékomat ráerőltetni az ellenfelemre, aki végig ugyanazon a színvonalon játszott, csak a második szettben adott nekem pár ki nem kényszerített hibát. Okosan játszott. Igazából nem csinált semmit, de azt a semmit nagyon jól csinálta. Utálok ilyen ellenfelekkel játszani. Talán gyorsabb salakon nagyobb esélyem lett volna. Amikor az elején 0:3-ról visszajöttem, akkor sem éreztem magamban az átütőerőt, a tüzet. Őszintén szólva nagyon zavar, hogy ezen a borításon ötödszörre vagy hatodszorra sem tudom megcsinálni a pontot, ez nem az én stílusom

- mondta, hozzátéve, remélhetőleg szerdán nyernek párosban Balázs Attilával.

Az elitmezőnyben még két szabadkártyás magyar található, mindketten a keddi programban kaptak helyet. A folytatásban Balázs Attila (163.) az ugyancsak selejtezőből érkező olasz Matteo Berettinivel (104.) csap össze, aki a kvalifikációban Nagy Pétert búcsúztatta. Utána az első ATP-főtábláján szereplő, 18 esztendős Piros Zsombor (453.) következik az orosz Mihail Juzsnij (100.) ellen, aki 17 évvel idősebb nála. Tavaly a hétszeres magyar bajnok Balázs és a 2017-ben junior Australian Open-győztes Piros egyaránt a selejtezőben búcsúzott Budapesten. (MTI)

 1. forduló (a 16 közé jutásért):


Yannick Maden (német)-Fucsovics Márton (6.) 4:6, 6:3, 6:2
Marterer (német)-Troicki (szerb) 3:6, 6:4, 6:4
Struff (német, 7.)-Zopp (észt) 2:6, 6:4, 7:5
Bublik (kazah)-Isztomin (üzbég) 6:7 (6-8), 7:6 (7-5), 7:5