Nastasét hat órán belül kétszer is letartóztatták

2018.05.25. 19:08

A 71 éves Ilie Nastase korábbi világelső teniszezőt hat órán belül kétszer is letartóztatták pénteken Bukarestben. Hajnalban autóvezetés közben ellenőrizte a rendőrség, mert jól láthatóan ittas volt. Nem volt hajlandó megfújni a szondát, ezért kikényszerítették a járműből és megbilincselték.

A vérvizsgálat literenként 0,55 milligramm alkoholt mutatott ki nála. A rendőrség úgy fogalmazott, ez elég messze van a határértéktől, és akár öt év börtönbüntetéssel is sújtható. A kétszeres Grand Slam-győztes Nastase azt állította, csak három sört ivott. A rendőrség nem közölte, kik ültek még az autóban, de román médiainformációk szerint két nő utazott vele. Nastase éppen válik a negyedik feleségétől.

Az őrizetbe vétel és a vérvizsgálat után bevonták a jogosítványát, majd szabadon engedték, de körülbelül hat órával később ismét megállították, miután állítólag áthajtott a piroson egy robogóval. Ekkor szidalmazni kezdte a rendőröket, és azt mondta, úgy viselkednek, mint a kommunista korszakban. Ismét letartóztatták, 1000 lejes (69 ezer forint) pénzbüntetést kapott, de később megint szabadon távozhatott.

Az egykori világelső már játékosként is hírhedt volt kiszámíthatatlan és temperamentumos viselkedéséről, amin visszavonulása után sem változtatott, írja az MTI.