Ilona
16 °C
33 °C

Gyurta újra Széles Sándorral dolgozik

2013.09.21. 11:22

Gyurta Dániel két hete ismét edzésbe állt, a világkupára készül a Komjádiban, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszó kitart a nyári, barcelonai vb-ről megromlott egészségi állapota miatt hazaküldött edzője mellett, írja a Blikk.

Az alkoholizmussal vádolt Széles Sándort nyombélfekéllyel is kezelték, jobban érzi magát, felépült.

„Utólag visszagondolva, lehet, hogy ki sem kellett volna utaznom Barcelonába, de a szeretteim rábeszéltek. Akkor nem voltam túl jó állapotban, a versenyeket persze bírtam volna, de ha történik valami, és kórházba kerülök, akkor mégiscsak az a jobb, ha hazai környezetben a saját orvosom gyógyít. Ezen már túl vagyunk, a rövid nyári szünet után visszatértem a medence partjára" - mondta Széles.

„15 éve dolgozom ezzel a stábbal, Sanyi bá' vezetésével. Keményen készülök, szeretnék minél jobb eredményeket elérni" – közölte Gyurta.