Kovács Ágnes is az úszás halhatlanjai között

2014.06.15. 18:56

Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó hivatalosan is bekerült a Hírességek Csarnokába.

A jubileumi, 50. beiktatási ünnepséget magyar idő szerint szombat este tartották a Fort Lauderdale-i Hall of Fame-ben, ahol Kovács két legendás amerikai úszótól, Janet Evanstól és Jason Lesak tól vehette át a beiktatás díját.

„Nagyon örülök, hogy nemzetközileg ilyen formában is elismerik az úszásban elért eredményeimet. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, edzőimnek, csapattársaimnak és mindenkinek, aki bármilyen formában segítette a pályafutásomat, akik nélkül én sem állhatnék ma itt" – nyilatkozta az MTI-nek a 2000-ben Sydneyben olimpia aranyérmes, és két vb- és hét Eb-elsőséget is szerzett Kovács.

A hírességek csarnokába (hivatalosan ISHOF, International Swimming Hall of Fame) most 14 sportembert iktattak be, Kovács Ágnes mellett az utóbbi években a tengerentúlon dolgozó, úszóedző Nagy József is ezúttal került be a Hall of Fame-be, amelynek - besorolásuk szerint halhatatlan - tagjai között kettejükkel együtt már 36 magyar van.

Kovács Ágnes, aki 13 évig volt a magyar válogatott tagja, a héten idehaza is rangos elismerésben részesül: csütörtökön veszi át a Budapest díszpolgára kitüntetést, mely címet a főváros közgyűlése adományozta neki példamutató sportpályafutásáért, a sport és tanulmányok területén nyújtott kimagasló teljesítményéért.