Gyöngyi
9 °C
9 °C

Öt magyar úszóaranyra számít a kapitány

2014.08.08. 14:52

Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya öt magyar aranyat, összesen pedig tíz érmet vár a berlini Európa-bajnokságon. A német fővárosban jövő szerdán a nyíltvízi versenyekkel kezdődő Eb-n elsősorban Hosszú Katinkát - őt több számban is -, Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt várja az első helyre a szakvezető, aki másokban is bízik, s titokban arra számít, hogy a tervezettnél több érmet sikerül szerezni.

A kapitány a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki sajtótájékoztatóján azt is megemlítette, hogy a mostani lesz pályafutásának 33. Eb-je, amelyen azonban tudja, nem ismételhető meg a tavalyelőtti siker, amikor is Debrecenben minden idők legeredményesebb Európa-bajnokságát zárta a magyar csapat a 26 éremmel, benne 9 arannyal.

Az eseményen jelenlevő világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka, a 12 férfi és öt női úszó alkotta válogatott legsokoldalúbb tagja, aki 10 számban indul, konkrét helyezésekről nem beszélt. Annyit azonban elárult, hogy az elmúlt egy évben is sokat fejlődött, s még annál is jobb formában van, mint volt a tavalyi barcelonai vb előtt.

Az eddig 11 Európa-bajnoki cimmel álló Cseh László korábbi sikerszámában, 400 m vegyesen ezúttal nem áll rajthoz, ám mindent megtesz, hogy 100 m pillangón és 200 m vegyesen a legjobb legyen Berlinben.

"Erre reális az esély, csak le kell győzni az ellenfeleket" - fogalmazott Cseh László.

Az olimpiai, vb- és Eb-aranyérmes mellúszó, Gyurta Dániel, aki telefonon, a hódmezővásárhelyi edzőtáborból jelentkezett be a sajtótájékoztatóra, megerősítette, hogy fő számában, 200 méteren nem indul. Annál erőteljesebben készül a 100 méterre, s bizakodó, mert - szerinte - a formája nagyon jó.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kontinensviadalról az M1 minden nap élőben közvetít. Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője elmondta, hogy a várakozás szerint a budapesti vízilabda Európa-bajnokság után a berlini Eb is az egyik legnézettebb műsora lesz a magyar televíziónak.

Az MTV képernyőjére kerül a szeptember 5. és 7. között esedékes nyíltvízi junior úszó-vb is, amelynek Balatonfüred ad otthont. A korosztályos világversenyt a FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség - miután elvette Izraeltől - nemrég négy jelentkező közül ítélte oda Magyarországnak. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke utalt rá, hogy kevés idő áll rendelkezésre, de erre senki nem hivatkozhat, s a lehető legjobb vb-t akarják lebonyolítani Balatonfüreden.

A médiaeseményen - már a 2021-es budapesti világbajnokságra előretekintve - hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Telekom távközlési és telekommunikációs vállalat.