Nándor
6 °C
22 °C

A világ első dollármilliomos úszónője Hosszú Katinka

2014.11.05. 15:56

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) is elismeréssel írta Hosszú Katinkáról, hogy ő az úszás első dollármilliomosa. Teniszben is elismerésre méltó, ha valaki az egymilliós álomhatáron átjut, hát még az egy szezonban jóval kevesebb versennyel rendelkező úszásban.

Hosszú a világcsúcsokat döntögető Katie Ledeckyvel nagy versenyben áll jelenleg, hogy megszerezze az év legjobb úszónője címet, a szavazás majd december elején zárul, és akkor kapja meg a győztes a díjat.

Az idén szerzett 59 darab érmét lemérték - ebből 51 arany -, tíz kilót nyomott. A rövid pályás Világkupa-szezonban az egy versenyen szerzett legtöbb érem mellett természetesen az összesen nyert legtöbb érem rekordja is az övé. Az idei péndíja is rekord, 389 ezer dollárt keresett.

„2012-ben, a rosszul sikerült londoni olimpia után sokan mondták nekem, hogy már nem fogok sok pénzt keresni az úszással. Nem így lett, de nekem ennél sokkal fontosabb, hogy a harmadik szezonomban már 14 számban is képes voltam úszni, míg két éve nyolcat bírtam. Eközben voltam ugyan az utolsó, és volt, hogy elment az összes erőm, mégis éreztem a fejlődést, pedig sokkal erősebb lett a mezőny, mint két éve. Minden egyes dollárért megdolgoztam, ez biztos. Azt ellenben még nem tudom, hogy rátaláltam-e már arra a pár számra, amelyekben Rióban fogok úszni. Fejből tudom a programot, csak azt nem, hogy miben leszek a legerősebb, és miben teljesülhet az álmom, hogy olimpiai érmet szerezzek.”

Hozzátette, akkor sem lesz mérhetetlenül szomorú, ha nem sikerül ez a vágya, mert már eddig is elégedett a pályafutásával, büszke lehet rá. Mivel ilyen pozitívan áll hozzá, nincs rajta teher Rio előtt, nyugodtan és felszabadultan készülhet.

„Amióta elkezdtem a munkát Shane-nel, az volt a terv, hogy a versenyeken mindent próbáljunk ki, ne érhessen semmiféle meglepetés az olimpián két év múlva. Azt sohasem gondoltam volna, hogy 200 gyorson vagy 100 háton ilyen közel leszek a világ élmezőnyéhez.”

Férje, Shane Tusup megjegyezte, egészen lenyűgöző látni tanítványa fejlődését, és majd kiugrott a bőréből néhányszor, amikor az órát látta, hogyan teljesít Hosszú a vízben. Jövőre az sem elképzelhetetlen, hogy már mind a 17 számban rajthoz fog állni a Világkupán.

A százhalombattai hétvégi rövid pályás magyar bajnokságon mindegyik, vagyis mind a 17 számban ott lesz a rajtkövön. Ötvenes medencében már kipróbálta ugyanezt a nyáron, akkor az 1500 gyors kivételével rendre dobogós lett, abban pedig negyedik.

„Megfordult az is a fejemben, hogy versenyen kívül indulok csak, mert nem szeretném a fiatalokat elrettenteni, hogy ott leszek. Abban bízom, hogy ezzel a terheléssel még jobban sikerül felkészülni a decemberi dohai világbajnokságra, és ott is jól szerepelni.”

Dohában rajta kívül a Gyurta testvérek is ott lesznek, az ifjúsági olimpia győztesei, és még két rendkívüli tehetség, Késely Ajna valamint Gyurinovics Fanni is bemutatkozhat. Mindketten 2001-ben születtek, ők a jövő nagy ígéretei, és most először bemutatkozhatnak a felnőtt válogatottban is. Gyurinovics edzője, Széles Sándor szerint versenyzője Rióban Hosszú előtt fog végezni.