Menyhért, Mirjam
12 °C
24 °C

Fiatal magyar csapat a rövidpályás úszó-vb-n

2014.11.19. 16:23

Minden idők egyik legfiatalabb magyar csapata indul az úszók december 3. és 7. között zajló dohai rövidpályás világbajnokságán. A válogatottat, amelynek átlagéletkora 19,8 év, szerdai ülésén véglegesítette a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, amely jóváhagyta Kiss László szövetségi kapitány 21 fős - 14 férfi és 7 női versenyző alkotta - csapatra tett javaslatát.

A nevesebbek - Gyurta Dániel, Verrasztó Dávid, illetve Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn - mellett ott van a vb-szereplők között két 13 esztendős szupertehetség, Gyurinovics Fanni és Késely Ajna is, valamint a nancsingi ifjúsági olimpián remeklők többsége is - írta közleményében a MÚSZ.

"A fiatalok számára egyértelműen a tapasztalatszerzés a cél, ugyanakkor több olyan klasszis is van, akiknek köszönhetően bízhatunk a megszokott, eredményes szereplésben - fűzte hozzá az előterjesztéshez Kiss László. - Viszont hadd kérjek mindenkit, hogy a tűzkeresztségen most áteső fiataloknál ne a helyezést nézzék, számukra az a legfontosabb, hogy belekóstoljanak a nagy versenyek légkörébe, mielőtt következik a nagy hazai sorozat a 2016-os vásárhelyi junior Eb-vel, a 2017-es győri EYOF-fal, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal és a budapesti junior-világbajnoksággal."

Az elnökség elfogadta a jövő évi felkészülés szakmai programját is, melynek keretében valamennyi, a világversenyeken eséllyel induló, illetve a jövő szempontjából reményekre jogosító versenyző elutazhat melegégövi edzőtáborokba.

A jövő évi kihívások kapcsán Kiss László kiemelte: Gyárfás Tamás elnök közbenjárásával újabb igen fontos sportdiplomáciai és sportszakmai sikert aratott a magyar szövetség. A 2015-ös junior úszó Eb-t ugyanis a bakui Európai Játékok keretében rendezik meg, és a kvóta alapján 16 magyar - azaz a lehető legtöbb versenyző - indulhat. Eredetileg 8 fiú és 8 lány szerepelt volna, nemrég azonban sikerült elérni, hogy a 16-os kereten belül a magyar szakvezetők dönthessék el, hány fiú és hány lány állhat rajtkőre a rangos nyári eseményen.

A dohai vb-csapat:

férfiak:

Balog Gábor - 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát

Bernek Péter - 200 m gyors, 400 m gyors, 100 m hát, 200 m hát

Biczó Bence - 100 m pillangó, 200 m pillangó

Dudás Dániel - 1500 m gyors

Földházi Dávid - 100 m vegyes

Grátz Benjámin - 200 m vegyes, 400 m vegyes

Gyurta Dániel - 100 m mell, 200 m mell

Gyurta Gergely - 400 m gyors, 1500 m gyors

Holoda Péter - 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m pillangó, 100 m vegyes

Horváth Dávid - 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell

Kenderesi Tamás - 50 m pillangó

Kozma Dominik - 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors

Szabó Norbert - 100 m pillangó

Verrasztó Dávid - 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes

nők:

Gyurinovics Fanni - 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell

Hosszú Katinka - 200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors, 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 200 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes

Jakabos Zsuzsanna - 50 m gyors, 50 m pillangó, 100 m pillangó, 400 m vegyes

Kapás Boglárka - 400 m gyors, 800 m gyors

Késely Ajna - 100 m gyors, 50 m hát, 100 m hát

Szilágyi Liliána - 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó

Verrasztó Evelyn - 200 m gyors, 200 m hát, 200 m vegyes