3 hónapra tiltották el a doppingoló kínai olimpiai bajnokot

2014.11.24. 11:10

Háromhónapos eltiltást kapott Szun Jang olimpiai és világbajnok kínai úszó, akinek szervezetében serkentőt találtak. A büntetést már az év közepén letöltötte, írja az MTI.

A versenyző még a májusi országos bajnokságon produkált pozitív mintát trimetazidinnal. Ez a szer idén került fel a doppinglistára, és csak versenyen nem lehet használni. A büntetést letöltötte, így augusztusban már szerepelhetett az Ázsia Játékokon, amelyen három számban is aranyérmes lett (400 és 1500 méter gyors, 4x100-as gyorsváltó).

A kínai sportvezetés indoklása szerint azért csak most hozta nyilvánosságra Szun esetét, mert most érkezett el a határideje a doppingteszt-eredmények és a fegyelmi határozatok közzétételének. Az úszó mellett a csapatdoktor és az edzői stáb is büntetést kapott, de azt nem közölték, hogy milyen mértékűt.

Szun a 2012-es londoni olimpián négy számban állt dobogóra: megnyerte a 400 és világcsúccsal az 1500 méter gyorsot, második lett 200 méter gyorson, míg a 4x200-as gyorsváltó tagjaként a harmadik helyen végzett.

Júniusban az orosz Kszenyija Rizsova világ- és Európa-bajnok atlétát tiltották el trimetazidin miatt, ő kilenc hónapig nem versenyezhet.