Szilágyi Liliánának is elege lett Turi Györgyből

2015.09.03. 12:03

A kazanyi világbajnokság hetedik helye után Szilágyi Liliána is elhagyta edzőjét, Turi Györgyöt. Szilágyi tavaly megnyerte az ifjúsági olimpiát 200 pillangón, ideje 2:06,59 volt.

A 18 éves úszónő, ettől az idei vb-döntőben több mint egy másodperccel elmaradt, vagyis nem fejlődött egy év alatt.

A döntésében nyilván ez is közrejátszott, ezzel ő lett a negyedik, aki eljött a Kőbánya SC-től.

A sort Kozma Dominik nyitotta, egyelőre nem tudni, hogy ő jobb lesz, mert megsérült a válla, ezért ki kellett hagynia a vb-t. Bernek Péter ugyanakkor a váltás után megnyerte a rövid pályás vb-n 400 gyorson, Kazanyban pedig döntős volt, ötödik lett.

És ami ennél fontosabb: Cseh László a váltás után világbajnok lett 200 pillangón. (Risztov Éva még 2005-ben vált el tőle, utána lett sikeres.”

Szilágyi Liliána edzéseit édesapja, az olimpikon Zoltán mellett Kovács László veszi át. „Számunkra az a legfontosabb, hogy a lányunk boldog legyen” - magyarázta.

Turi úgy kommentálta a Nemzeti Sportnak a történteket: „ha mindannyian olimpiai bajnokok lesznek, lehet engem támadni, rám sütni, hogy idióta barom vagyok. Korábban szeretett a Jóisten, ez most megváltozott.”

A magyar úszás egyik legnagyobb tehetsége, Késely Ajna ugyanakkor továbbra is bízik Turiban.