Hosszú Katinka már megint történelmet írt

2015.09.29. 17:57

Hosszú Katinka lett az első úszó, aki a világkupák történetében több mint 200 érmet szerzett. Az álomhatárt Pekingben törte át, 202 dobogós helyezéssel (139-34-29) vezeti az örökranglistát. Hosszú most négy érmet szerzett. Jakabos Zsuzsanna kettőt, Verrasztó Dávid megint győzött 400 vegyesen, olvasható a Magyar Úszó Szövetség közleményében.

„Egyszerűen nem tudtam hamarabb megérinteni a falat” – üzent vidáman Hosszú Katinka, miután a hongkongi remekléshez képest, ott a nyitónapon 5-ször is nyert, ezúttal egy aranyat és három ezüstöt szerzett.

„Én tettem magasra a mércét, ma így sikerült, de ha az összetettben számító pontversenyt nézzük, abban azért még mindig én végeztem ma is az élen. Közben persze ismét kiderült, olyan, hogy valaki legyőzhetetlen, nem létezik. A 200-as jubileumi ugyanakkor nagyon büszke vagyok!”

 

A három 200-as szám közül ezúttal  vegyesúszásban diadalmaskodott, ott meglehetősen magabiztosan (2:10.44). Ráadásul így igazán méltóra sikerült a nem mindennapi jubileum: a 200. világkupa-érem ugyanis éppen arany lett.

Emellett másodikként végzett 200 gyorson (1:56.60) – a kínaiak ifjúsági olimpiai bajnoka, Duo Sen, ha 16 századdal is, de megelőzte, majd 200 háton is, ahol a világbajnok ausztrál Emily Seebohm ezúttal gyorsabb volt nála (2:10.26 – itt azért kissé belassult a hongkongi 2:08-as időhöz képest).

Mivel a 800 gyorsot ezúttal nem délelőtt, hanem az esti döntők sorában úszta, 100 pillangón ezúttal nem hajtott Katinka (8. lett 1:04.03-mal), és 50 háton sem volt beleszólása a dobogós helyezésekbe (5., 28.73). 800 gyorson ugyanakkor ismét odatette magát, és végül a kínai Wang Gouye mögött megszerezte harmadik ezüstérmét (8:40.58).

Itt, a leghosszabb távon egyébként inkább a második helyért ment a harc, és Katinka nem kis csatában múlta felül Jakabos Zsuzsannát (23 századdal, Jakabos 25 másodperccel volt gyorsabb, mint Hongkongban) – a győriek úszója e bronz mellett még dobogón végzett 200 vegyesen is (ezüstérem, 2:12.21).

Verrasztó Dávid folytatta remeklését 400 vegyesen: könnyedén, ausztrál és orosz vetélytársait több mint négy másodperccel megelőzve nyerte a számot idén negyedszer is (4:16.36), és még másfél másodpercet gyorsulni is tudott a három nappal ezelőtti versenyhez képest.