Cseh László megsérült

2015.12.13. 11:27



Ahogy várható volt, Amerika nyerte az Amerika-Európa úszópárbajt Indianapolisban: 155-108-ra győzték le az európai csapatot, ahonnan a második napra ráadásul kiesett az egyik nagy ász: Cseh László dereka kissé meghúzódott, ezen az eseményen pedig nem volt érdemes felesleges kockázatot vállalni, írja az úszószövetség hírlevele.

Az első nap 74-48-as részeredménye már sejttette: nem törik meg az amerikaiak sikersorozata, és negyedszer is győznek Európa ellen. Ez végül épp abban a számban vált biztossá, amelyet elvben Európának kellett volna behúznia, csakhogy Cseh inkább kihagyta a 200 pillangót.

„Az első nap kicsit meghúztam a derekamat, és nem akartunk kockáztatni” – mondta az egy hete Európa-csúcsot döntő bajnok, és ez érthető: nem egy világversenyről van szó, hanem egy amúgy is vesztésre álló párosmeccsről, a riói olimpia előtt nyolc hónappal valóban nem volt érdemes belefutni egy esetleges sérülésbe.

Szintén kihagyta a folytatást Bernek Péter: négy nap fekvés és a jelentős súlyvesztés, valamint egy hosszú repülőút után a 400 gyorson is látszott, hogy ez felesleges erőlködés – 1500 gyorsot ilyen állapotban tényleg nem szabad bevállalni. Egyébként az Izraelben az Eb-n világrekordot döntő Gregorio Paltrinieri sem villogott, 12 másodperccel volt lassabb, még az első hely sem lett az olaszé.

Kapás Boglárka ugyanakkor egy másodperc híján csaknem ugyanolyan jó időt ment (8:12.23), mint amivel ezüstérmes lett 800 gyorson az Eb-n – a második hely most is megvolt, az amerikai Leah Smith mögött, merthogy a magyar úszó meg tudta előzni netanjai legyőzőjét, a brit Jazz Carlint.

Hosszú Katinka sem volt már annyira éles: 200 gyorson öt századdal legyőzte őt Missy Franklin (1:52.79), majd nem sokkal később negyedik lett száz háton (57.62 – 2.2 másodperccel gyengébb, mint az izraeli győztes ideje), de 200 vegyesen nem lehetett megfogni, ott simán nyert (2:03.66).

Gyurta Dániel picit gyorsult 100 mellen a múlt hetihez képest, 57.11-es ideje egy ezüsthöz volt elég.

Jakabos Zsuzsanna 5. lett 200 pillangón (2:06.46), míg a Cseh helyett beugró Verrasztó Dávid 200 pillangón (1:55.13) és 200 vegyesen (1:58.16) is negyedik lett.

A versenyt tehát az amerikaiak simán megnyerték, ráadásul Matt Grevers 100 háton világrekordot döntött (48.92).