Lajos, Patrícia
16 °C
28 °C

Még 7 milliárd megy a vizes vb épületeire

2016.03.04. 11:46

Több mint 7 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az ez évi költségvetésben a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan sportlétesítmények fejlesztésére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.

Az MTI cikke szerint a kormányhatározatban foglal 7 milliárd 141 millió forintot a Nemzeti Olimpiai Központ-beruházás támogatására szánt összegből csoportosítják át vízisport-létesítmények megújítására. Emellett a a nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert is felszólították, hogy gondoskodjanak 1,362 milliárd forintnyi további forrásról a 2017-es költségvetés tervezésekor.

A fejlesztések a Császár-Komjádi Sportuszodát, a margitszigeti uszodákat (Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszoda), a balatonfűzfői Balaton Uszodát és a BVSC-uszodát érintik majd.

A 2017-es budapesti vizes világbajnokság költségvetése tavaly ugrásszerűen megugrott már egyszer, hiszen egy hónap alatt 25-ről 49 milliárdra nőttek a tervezett költségek, igaz, akkor azt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azzal magyarázta, hogy a 24 milliárd forintnyi többletköltség valójában a főváros fejlesztésére megy el, tehát nem is a vizes vb költségét jelenti.

Tehát az eredetileg tervezett 25 milliárd forint helyett már 57 milliárdnál járunk, és még van bő 16 hónap a világbajnokság 2017. július 14-i kezdéséig.