Jó sok pénze van az úszószövetségnek, ad belőle a legjobb úszóknak is

2016.03.14. 14:16

Összesen 1,1 millió eurót oszt szét az idei vizes Európa-bajnokságokon, főképpen a májusi, londoni úszó Eb-n legeredményesebben teljesítő versenyzők és a résztvevő nemzeti tagszövetségek között az európai szövetség, írja az MTI. A LEN hírlevele szerint erről a vezető testület, a Büró döntött hétvégi római ülésén.

A legjobb úszók díjazását, illetve a nemzeti szövetségek utaztatási és szállásköltségeit ellensúlyozó támogatást az teszi lehetővé - szögezte le Paolo Barelli elnök -, hogy az utóbbi négy évben jelentősen javult a LEN anyagi helyzete.

Gyárfás Tamás, a LEN gazdasági vezetője hozzátette, átgondoltabb lett a szövetség gazdálkodása, és jelentősen nőttek a bevételek. A szétosztandó összegből 350 ezer euró jut a londoni Eb-re, az egyéni kontinensbajnokok 2000, az ezüstérmesek 1500, a bronzérmesek 1000 eurót kapnak.

A Büró-ülésen határoztak arról is, hogy hol rendezzék a női vízilabdacsapatok két kontinentális klubsorozatának zárótornáját, a Final Fourt. A LEN-kupa legjobb négy csapatának - köztük a Szentessel - döntője Mataróban lesz április 15-16-án, míg az Euroliga négyes fináléját - benne az UVSE-vel - a szintén spanyolországi Sabadellben tartják április 22-23-án.