Hetente szeretne doppingvizsgálatot Gyurta riválisa

2016.03.31. 20:13

Az 50 és 100 méteres mellúszás világcsúcstartója szerint a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetőinek fontolóra kellene venniük akár a heti gyakoriságú vizsgálatokat is, írt az MTI.

"Tudom, hogy hétről hétre ellenőrzéseket végezni rendkívül drága, de még többe kerül, ha egymás után derülnek ki a csalások az úszásban, és a nézők nem követik többé" - nyilatkozta a 21 éves brit versenyző.

Kifejtette, az utóbbi hetekben háromszor ellenőrizték, ennek mindig így kellene lennie. "Bízom benne, hogy az olimpia előtt fény derül a csalásokra, mert különben a dopping rengeteget árthat a sportágnak. Senki nem lehet úgy olimpiai bajnok, hogy csalással éri el."

Hozzátette, ha aranyérmet nyer az augusztus 5-21. között Rióban sorra kerülő olimpián, és a sportág körüli helyzet miatt mégis csalóként tekintenek rá, az nagy tiszteletlenség lenne felé.

Peaty vélhetően kétszázon nem fog indulni, százon azonban egyértelmű favorit. Gyurta négy éve bevállalta a 100 mellet is, és negyedik lett.

A The Times múlt szerdán azt írta, az orosz úszók éveken keresztül szisztematikusan doppingoltak az orosz doppingbotrány kulcsszereplőjének nevezett Szergej Portugalov vezetésével. A brit napilap kiemelte, az elmúlt három évben tucatnyi orosz úszó akadt fenn a doppingvizsgálaton, legutóbb a világ- és Európa-bajnok Julija Jefimova meldoniummal.

A FINA egy nappal később információkat és esetleges bizonyítékokat kért a The Timestól, hogy ezek segítsék az ügy kivizsgálását.