Gyárfás ellentámadásba ment át

06
2016.04.09. 12:40 Módosítva: 2016.04.09. 12:43

Egymásnak estek az úszószövetség vezetői, az elnökség és az edzői bizottság. Ennek az az oka, hogy Kiss László kapitányt megvédte az edzői bizottság, a szövetség pedig nem az elnökséggel, hanem valamilyen informális grémiummal is megszavaztatta, hogy Kiss maradjon-e vagy menjen. Ők is támogatták Kisst, aki ennek ellenére csütörtökön lemondott

A héten robbant a bomba, a magyar úszóválogatott kapitányáról kiderült, hogy 54 éve csoportosan megerőszakoltak egy nőt.

Szerdán Gyárfás Tamás szövetségi elnök még nyilatkozott, majd Triesztbe utazott a vízilabda-válogatott olimpiai kvalifikációs tornájára. Ezalatt kiderült, hivatalosan nincs is olyan testület, amelyre hivatkozva állították, hogy a szövetség vezetősége Kisst támogatásáról biztosította, majd pénteken az egyik edző, Sárdi Ákos a Hvg.hu-nak azt mondta, hogy az edzők nyomás alatt szavaztak arról, támogatják-e Kisst. Már maga az is szokatlan volt, hogy a szokásos szerdai ülésükön megjelent Gyárfás, így az eredeti napirendi pontok elé bejött a Kiss-ügy.

Tudni kell, hogy a legtöbbj edző sportolójának a sorsa az elnökség kezében van, akik el tudják lehetetleníteni a munkát, és Sárdi szerint kétórás fejmosást kaptak, mielőtt Kissről szavaztak.

Szombaton az úszószövetség azonban tagadta Sárdi állításait, szerintük nem is tudhatja, mi történt az ülés elején, hiszen elkésett.

A közleményben azt írják, „miután Sárdi Ákosra hiába várt csaknem 20 percet az időben érkezett 17 kolléga, nélküle kezdődött meg az ülés. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke megkérdezte, hogy mindenki értesült-e a Kiss László körül kialakult helyzetről. Mivel egyértelmű volt a válasz, Gyárfás Tamás közölte, szükséges tudni, hogy az edzőbizottság tagjai szerint Kiss László maradhat-e szövetségi kapitány vagy sem. Az elnök hangsúlyozta, nem kívánja elmondani a véleményét, nehogy azzal bárkit is befolyásoljon. Megkérdezte, hogy kér-e valaki titkos szavazást. Senki sem kért. Ekkor érkezett meg Sárdi Ákos, akinek kedvéért megismételte mindazt, ami addig elhangzott, majd lezajlott a szavazás”.

Tehát azt állítják, sem "zsarolás nem történt", sem kétórás fejmosás.

A szavazásról megtudhattuk, hogy „az elnök először azt kérte: tegye fel a kezét, aki szerint Kiss Lászlót le kell váltanunk. Senki sem emelte fel. A második kérdésre, hogy Kiss László maradjon-e a kapitány, mindenki – köztük Sárdi Ákos is – felemelte a kezét.” 

Senki sem tartózkodott, és szerintük Kiss csak ezután kapott lehetőséget, hogy az eredeti napirendi pontoknak megfelelően megbeszélje az edzőkkel: 1. a váltók milyen összeállításban induljanak harcba az olimpiai részvétel kivívásáért a jövő heti országos bajnokságon; 2. az edzők riói akkreditációs lehetőségeit.”