Máté, Mirella
10 °C
13 °C

Hosszú Katinka keresett még 110 milliót

2016.10.31. 13:40

Hosszú Katinka egymás után ötödször végzett az összetett pontverseny élén az úszók pénzdíjas rövidpályás világkupa-sorozatában. A szombat-vasárnapi hongkongi záróversenyén 10 aranyérmet nyert, ezzel összesen 103 érmet gyűjtött az idén (ebből 73 az arany), az összkeresete pedig csaknem 110 millió forint, írja az MTI.

A kilenc állomásból álló, 2,178 millió dollár összdíjazású sorozat legjobbjaként a 100 ezer dolláros (28,35 millió forint) különdíjat is elvitte, a teljes idényben pedig - a swimswam.com szerint - összesen 386 750 dollárt (109,7 millió forint) kapott.

Rio háromszoros olimpiai bajnokának, a többszörös világ- és Európa-bajnok úszónőnek a 25 méteres medencében is jól megy, 2012-es, első világkupa-győzelme óta megszakítás nélkül minden évben a legjobb lett az összesítésben, erre más még nem volt képes.

Halmozta a versenyszámokat is, ráadásul öt számban - 100 méter hát, 200 méter gyors, továbbá 100, 200 és 400 méter vegyes - mind a kilenc idei vk-futamán győzött.

Az elmúlt négy évben 400 vegyesen elért 37. rövidpályás sikerével beérte a svéd Therese Alshammart, aki korábban ugyanennyiszer nyerte meg az 50 méter pillangót. A vegyesszámokban amúgy is lehengerlő a fölénye Hosszúnak, 2012 óta eddig összesen 110 érmet szerzett, ebből 99 az arany, 7 az ezüst és 4 a bronz.

Hosszú nem áll le a világkupa után sem: a FINA honlapjának úgy nyilatkozott, hogy a novemberi százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon minden számban rajthoz áll, "aztán pedig edzésben maradok, és igyekszem megfelelően felkészülni a rövidpályás világbajnokságra".

Az 2016-os vk összesített pontversenyének legjobbjai és pénzdíjaik:

    nők:
1. Hosszú Katinka 1197 pont - 386 750 dollár
2. Alia Atkinson (jamaicai) 417 - 160 500              
3. Jeanette Ottesen (dán) 438 - 156 000
    férfiak:
1. Vlagyimir Morozov (orosz) 640 pont - 332 500 dollár  
2. Chad le Clos (dél-afrikai) 516 - 197 250            
3. Szato Daija (japán) 330 - 127 500