Hosszú Katinkából végre kitörhettek az érzelmek

2016.12.12. 08:44 Módosítva: 2016.12.12. 13:24

A száz pillangó megnyerésével Hosszú Katinka a hetedik aranyérmét is megszerezte a windsori rövidpályás világbajnokságon, ezzel újabb csúcsokat döntött meg – már a szám országos csúcsa mellett (55.12). Magyarország a második helyen zárt az éremtáblán az Egyesült Államok mögött, míg Katinka – újfent a dél-afrikai Chad Le Closszal párban – Doha után megint a világbajnokság legjobbjának bizonyult.

Hosszú Katinka a rövidpályás világbajnokságok női örökranglistáján minden létező műfajban az élre került: övé a legtöbb egyéni arany (13), a legtöbb összes érem (22 – 13-7-2), ugyanakkor a 100 pillangó vasárnapi megnyerésével felállított egy abszolút rekordot is.

Egy világbajnokságon férfiúszó sem nyert annyi érmet, mint ő. Ryan Lochte volt eddig a legjobb nyolccal - 6-1-1, legalábbis az aranyakban, hiszen Katinka Dohában is már nyolc éremmel – 4-3-1-gyel – zárt.

A 3-szoros olimpiai bajnok Hosszú most erre licitált rá kilenccel (7-2-0). Azért az abszolút rangsorban az amerikai még erősen vezet, Lochte váltókkal együtt 38 érmet szerzett összesen, ebből 21 arany, illetve az egyéni aranyak tekintetében előzi még eggyel Katinkát, neki 14 van, Katinkának 13 (de legalább van mit célba venni két év múlva Kínában).

A mostani sikerrel Katinka egy éremnyire megközelítette Cseh Lászlót, aki a magyar és az európai örökrangsort vezeti 70 éremmel olimpiákról, világ- és Európa-bajnokságokról (35-18-17), míg Katinkának ez volt a 69. dobogós helyezése (42-17-10). A licit jövőre, a budapesti világbajnokságon folytatódik a két világklasszis részvételével.

A magyar úszónő egyébként elképesztőt produkált száz pillangón: féltávnál még az amerikai Kelsi Worrell vezetett, ám a második ötvenen Katinka lehajrázta, és végül egy tizeddel előtte érintette meg a falat (55.12) – sőt, csupán fél másodpercre volt Sarah Sjostrom 2014-ben felállított világrekordjától.

Az est másik magyar döntőse, Gyurta Gergely egy darabig tapadt az élbolyra, a 4-5. helyen haladt, ám aztán a szombati erőltetett menet (400 vegyes+1500 gyors előfutam, este 400 vegyes döntő) elkezdte éreztetni a hatását, így végül hetedik lett – de legalább az olimpiai bronzérmes Gabriele Dettit megelőzve.

Magyarország – akárcsak két éve, Dohában – második lett az éremtáblán, akkor Brazília, most az Egyesült Államok mögött. A verseny két legjobbja: a nőknél természetesen Hosszú Katinka (7 érem, 2 ezüst, 42 pont), míg a férfiaknál a dél-afrikai Chad Le Clos (ő 3 aranyat és egy ezüstöt szerzett, mindösszesen 20 pontot).

Abszolút értékben a legjobb egyéni eredmény az úgynevezett FINA-pontok alapján a férfiak között Le Closé, a 100 pillangón felállított világrekordja 1022 pontot ér, a hölgyek között Lilly King 50 méteres mellúszó-eredménye vitte el a pálmát (982), ebben a rangsorban Katinka a harmadik a 400 vegyesen elért idejével (979 pont).

A csapatversenyt az amerikaiak nyerték 1027 ponttal a japánok (748) és az oroszok (674) előtt, itt – azaz a pontversenyben – Magyarország 285 ponttal a 8. helyen végzett.

Az éremtábla élcsoportja

  • 1. Egyesült Államok 8 15 7
  • 2. Magyarország 7 2 2
  • 3. Oroszország 6 5 3
  • 4. Dél-Afrika 4 1 0
  • 5. Korea 3 0 0
  • 6. Kanada 2 3 3

Hosszú Katinka így látta a szereplését.

Nagyon örülök ennek az aranyéremnek, ez talán látszott is. Az egész világbajnokságon ez volt a legkönnyebb estém, hiszen csak egy versenyem volt, így aztán a végén kitörhettek belőlem az érzelmek. Az előző napokon rendkívül keményen kellett koncentrálnom, hiszen több számban is úsztam, most viszont ez volt a vége, végre lehetett ünnepelni, jutott erre is idő, már nem egy újabb szám járt a fejemben. Sokat gyakoroltam az ilyen sorozatterhelést, elsősorban azt, hogy mentálisan bírjam, ez a legfontosabb. A mai úszáshoz az is kellett, hogy jól aludjak az éjszaka – az elmúlt napok után jöhetett a nyugalom, ez az egyik legfontosabb ilyenkor. Iszonyúan intenzív volt az elmúlt hat nap, de mondhatom, csodálatos élmény volt itt versenyezni.”

Gyurta Gergely: Huh, ez már fájt. Háromszáznál kezdett görcsölni a vádlim, ötszáznál vissza is kellett vennem, amit nagyon sajnálok, mert nem volt akkora iram, nem volt annyira erős a mezőny, mint azt előtte számoltuk az edzőimmel. Csak hát a tegnapi nap sokat kivett belőlem, ennek ellenére azt mondom, megérte, a célt teljesítettem, mindkét döntőbe bejutottam. London óta már gyakorlatilag a 400 vegyes felé fordultam, azóta dolgozunk rajta, itt visszaigazolódott, jó úton járunk. Annak pedig külön örülök, hogy jövőre nagy lesz a rivalizálás Verrasztó Dáviddal és Bernek Petivel, ez csak jót tesz az úszósportnak, mindannyian még inkább motiváltan készülünk. Maradok itthon, nem megyek vissza Franciaországba, az a fejezet lezárult. Iszonyúan nehéz volt, elsősorban mentálisan, és mivel imádok itthon lenni, nagyon jók az edzőim is, ezért nem is lehet kérdés, hol készülök fel a budapesti világbajnokságra."